Hosszú várakozás után végre indulunk életem első barlangnapjára.

Különösen sok cuccal vágok neki az útnak, nálam van ugyanis 5 kilónyi hús, amit már két napja próbálok hidegen tartani. Szerencsére az utolsó pillanatokig képlékeny csapatot szállító két autó: a dobozos és a kicsi sárga elkanyarodik felém, így alig pár száz métert kell gyalogolnom a találkozási pontig. Az út alatt infókat kapunk Hepétől, aki már csütörtök este kiment. Sajnos nagyon sokan regisztráltak, kétséges, hogy lesz-e helyünk. A jó sátorhelyek is fogynak, reméljük a bakonyiak elkerítettek valami árnyas placcot.

Érkezés még világosban, lámpa nélkül megtaláljuk Pepét, aki ekkor már furán néz. A sátrakhoz igazít minket, gyorsan felütjük őket, regisztrálunk, kiválogatjuk a barlangokat, azaz beíratjuk magunkat a fennmaradt néhány szabad helyre.

Majd a büfésátor előtt megtaláljuk a B.B csapatot, Balunak már eláll a füle, a többiek is vidámak. Hamar elfogy az unikum, néhány sör is csúszik, majd egy teljes üveg piros rettenet is eltűnik a torkokban. Sajnos zene sehol nem szól, a szemek egyre laposabban pislognak és kellemesen hűvösödik az éjszaka. Aludni térünk, közben észrevesszük, Ryan már rég lefeküdt, miután a sátorkötelek közötti többszörös botladozás után Kistikka odavezette a sátrához.

Reggel szerencsére nem kell korán kelnünk, a többség mégis elég hamar felpillant. Csak Pitykét nem tudja Vali mozgásra bírni. A sátorhely tökéletes, a nap csak későn kezd odasütni, hála egy terebélyes fának, ami alá egy egész nagy csapat költözött be. Csibe sátra alatt azonban valamilyen entitás mozog, amitől először megijedt, de végül egészen egymáshoz szoktak.

A reggeli nyugodtan telik, nem kapkodunk, az első túránk tízkor kezdődik, bőven van időnk. Közben Pityke is magához tér, így hárman indulunk túrázni, persze követ minket sántikálva Ryan és Vali is jön velünk a találkozási pontig. Itt szed össze a túravezetőnk, aki már a 7. hónap táján jár. Ryan kellően le is döbben és kérdőre vonja, de ő szerencsére veszi a lapot, nem úgy, mint egy másik lány, akin látszik, hogy Ryan kérdéseitől egyre kellemetlenebbül érzi magát. Végül nem is oszt meg túl sok infót magáról. Első barlangunk az Ősi, ami konkrétan öt perc alatt bejárható, de azért megnézzük a régészeti lelőhelyet, óriás pókokat, egy csomó darazsat és egy kis terembe bekúszva a szalmacseppkő erdőt.

Hamar végezve visszaballagunk a táborba, „kipihenjük a barlang fáradalmait” majd árnyékos helyet keresünk. A többiek addig a felszínen túrázgatnak, kapcsolatot építenek. Délután már csak hárman indulunk a barlangokhoz. Másodiknak az Ariadne kerül sorra. A kőtörmelékes kaptatót nehezen bírjuk, de sikerül feljutnunk, bár a túratársak eléggé ütemesen haladnak. Rövid pihenő után leereszkedünk, csak úgy zúg a huzat. Ez a barlang is hamar megjárható, szerencsére itt is találunk látnivalókat, nézelődéssel, fotózkodással el tudjuk húzni az időt. A falakon megtelepülő fehéres kiválás nagyon szép, látunk még „denevér kijelölést” is. Azért túl sokáig mégsem tudunk lent maradni.

Visszaérve sörözgetünk, felkészülünk Zé érkezésére, sőt Valiék elé is mennek, mivel lekéste a vonatot. Addig megpróbálunk visszaütni a bakonyiaknak, orvul áthelyezzük Balu sátrát, sőt még álcázást is dobunk rá, nehogy túl hamar megtalálja.

Aztán beizzítjuk a grillezőt, és elkezdjük sütni a húst, miközben többen is erőteljes züllésbe kezdünk, én az elfogyasztott sörök hatására tudatosan(?) egyre szemetebb leszek. A húsok sülnek, élvezettel fogyasztjuk és egyikünk sem aggódik a nagy meleg miatt esélyes Campylobacter fertőzés miatt… Balu keresi a sátrát, de végül feladja, és inkább ő is indul „totáliába”.

Az este egyre vadabb fordulatokat vesz, Ryan hamar lefekszik, Balu sátra rejtélyesen visszakerül a helyére, Zé összevész egy mecsekbeli tűzoltóval, de másnap megbékélnek, én pedig hirtelen a büfésátor előtti padon találom magam és hallgatom Mentő4 előadását a kutyakiképzésről. Nem igazán értem amiről beszél de valószínűleg ő sem, tekintve, hogy másnap a vele együtt felboruló pad ébresztette, amin aludni szeretett volna egy keveset.

Az éjszakát csak egy síró baba és enyhén neurotikus anyukája zavarja meg, ami kisebb szorongással tölti el csapatunkat. Szerencsére megoldódnak a dolgok.

A reggel fokozatos rehabilitálódással indul. A mozgáshoz, netán a reggelihez komoly erőfeszítés szükséges. Pitykének ez nem is sikerül maradéktalanul, ezért Csibével ketten indulunk a Leányhoz.

Korán érünk fel, így van idő a hűvösebb erdőben pihenni egyet.

Csapatunk összeáll és megkönnyebbülésre nyugdíjas túrának ígérkezik. A kötelező bemutatkozás és ismerkedés után túravezetőnk mesél a barlangról, és érdekes régészeti leleteket mutat, amiket nemrégiben tártak fel. Ezek jobbára cserépdarabok, de egy csigolya is akad. A barlang szépsége a legutóbbi látogatásunk óta nem változott, azonban a technikája igen. Az agyaggal eltömődő szakaszon, ahol annak idején át kellett bontani magunkat, most létra és műanyag-fém dúcolás akadályozza meg az elzáródást, több helyen, ahol kitett mászással lehetett továbbjutni, most létra van berakva ott is, ahol egykor magasságom hiánya miatt Jonesnak kellett feltennie az első fogásig. Így kevéssé küzdelmes a túra, de a végén alulértékelés esete miatt figyelnem kell „Anettre” egy különben tök biztonságos mászásnál.

Visszaérve megsütjük és megesszük a maradék húsokat, lebontjuk a sátrakat, elbeszélgetünk még egy darabig, előkerítjük Ryant, aki a táborban található kevés szórakozási lehetőségek közül próbált eddig kedvére valót találni, meglehetős sikeresen.

Még megisszuk a búcsúpoharakat, aztán hazaindulunk, de előbb még megnézzük Zé magánszámát, amelynek fő témája: melyik kocsival menjek haza.

Összegezve, a hétvége azt adta, amit vártam tőle, és bár biztos voltak ennél ragyogóbb és kevéssé sikeres barlangnapok, nekem tetszett. Köszönet érte mindenkinek!