Belépés



Ki olvas minket
Oldalainkat 33 vendég böngészi

Túranaplók

Bakony, Kab-hegy, 2011. 11. 26-27.

A múltkori tési hétvége hatására a bakonyiakkal meglehetős jó kapcsolat indult virágzásnak.

Ennek egyik következménye, hogy meghívást kaptunk a Bergerbe.

Sajnos a túra létszámstopos volt, végül öten indultunk neki: Vali aki a kelempász lányait egymaga képviselte, Pityke, Ryan, Hepe és én.

A házhoz vezető utat a ködből elősejlő deres fák szegélyezték, amelyek helyenként szép kis gallyakat hullattak elénk.

Fent Baluék már előkészültek, forralt bor gőzölgött, a hősugárzók hő-siesen küzdöttek a hideg ellen. A vidám hangulatú este alatt megbeszéltük az elkövetkező napokat, majd sörözés, borozás mellett kvaterkáztunk egy darabig.

Reggel a brutális hét órás ébresztésről Hepe gondoskodott. Fájdalmasan kelve elég hamar összekészülünk és tíz előtt Tapolcán voltunk a Kincses-gödörnél. A körforgalom mellett egy hatalmas betongyűrű. Ez a bejárat, itt lesz ma bontás. Befutnak Leóék, ők is a Bergerbe tartanak. Örömmel fedezek fel néhány ismerős arcot a Harcsa-bontásról. Létra visz le a több méter átmérőjű, végig kibetonozott aknában. Annak idején bányászok építették ki, hát nem aprózták el a dolgot.

Körbenézünk, lent nyílik egy terem, itt zajlik maga a bontás.

Majd tovább a Berger felé. A szálloda parkolójában beöltözés, várakozás a kulcsra, közben tornagyakorlatok, sportolás a kihűlés ellenében. Versenyfutás a hideggel.

Az ajtó nyitásakor kiáramló levegőben melengetjük a kezünket, majd a létrán leérve az első teremben rehabilitálódunk. Csoportunk Balu vezetésével ismerkedik meg a barlanggal.

Az első próbatétel a sárkányfej, egy szűkös lemászás, ami lefelé azért egész könnyen kivitelezhető. Innentől a különböző függelékeink: akkuk, begek, pruszikok, sisak csak nehezítésnek voltak jók. Néhány termet leszámítva már-már földöntúli boldogságot jelentett, ha meghajtott derékkal, de állva tudtunk közlekedni. Emellett a falak fokozatosan szépültek, és gyönyörűséges kristályok, borsókövek, karfiolok dekorálták a járatot. Végül nem is mertünk hová lépni, sajnáltuk a képződményeket. A barlang leírhatatlanul gyönyörűvé vált, bennem meg is fogalmazódott a kétely: van-e jogom itt lenni? Persze végül meggyőztem magam.

A látványosságot a tó tetézte, mire ideértünk, szakadt rólunk a víz, kék foltok kezdtek előjönni, apróra tört a csoki. De megérte. Csodaszép a tó és környéke. Még egy szegény siklót is találtunk a partján, nagyon mélyen aludt.

Balu állítása szerint innen másfél óra a kijárat. A tudat, hogy ezt kúszva, magunkat átpréselve kell szinte végig megtenni, fejbevágott mindannyiunkat.

A vége felé egy pihenőnél lazán homokba ejtettem a fejem és úgy éreztem, jó itt nekem, kicsit alszom, aztán meglátjuk. A többieket sem láttam még ennyire megviseltnek, az utolsó szenvedés a sárkányfej az ő erejüket is lenullázta. Kivéve persze Balut, aki tökéletesen hozzászokott a szűkületekhez.

A létrán kimászva szó szerint felzuhantam a felszínre.

Itt várt minket Vali, aki eleddig a tágas ég alatt geoládázott.

Megálló a kincses-gödörnél, ahol felvettük a bontócsapatot, akik rögtönzött kutatási jelentést tettek.

Közösen kocsikázunk vissza a szállásra. Kiteregetjük homokos overáljainkat, fülünkből, orrunkból is kirázzuk a felesleget. Vacsorázás után a „társalgóban” gyűlünk össze. Megvitatunk sokmindent, mért jobb a szűk, mint a tág, vagy nem is! Ezen kívül éjfélig szó esik mindenféléről, míg végül lassan nyugovóra térünk, vasárnap is korán kelünk.

Végső elhatározásként a Szentgáli-kőlikat keressük fel.

Ide a Bergertől nyúzott három ember megy le Balu vezetésével, Hepe marad Valival ládázni.

Rögtön az elején Shakespeare-i jelenet koponyával, szellemek nélkül. Ez a barlang nem olyan szűk, legalábbis nem állandóan. Két emlékezetesen irtózatosssan ergya rész azonban lassított minket. Az egyik, két szálkő között vezetett, amely után Balu elmondása szerint még bőven van járat. Hát NEM! Alighogy áttuszkoltam magam, a járatot teljesen kitöltve, már vége is volt. Pitykének nem sikerült az átjutás, nehezítésként az overálja is felgyűrődött. Még egy komoly szűkület volt, amihez mászni is kellett, sőt kanyarban törni.

De megérte ide lejönni, hiszen ez is szép barlang a cseppköveivel, denevéreivel.

Kint elköszöntünk Balutól, megköszöntük a szíves vendéglátást.

Indulás előtt még megnéztük Essegvár romját, Bándon pedig megebédeltünk.

Felejthetetlen hétvége volt, amit a bakonyiak vendégszeretete és kedvessége tett emlékezetessé.

Köszönjük szépen, Bükkben találkozunk!

 

Módosítás: (2011. december 13. kedd, 11:48)

 

Bükk 2011. szeptember 2-4.


Bükk

Végre eljött ez a perc is…

A hosszú nyári szünet után indulunk Bükkbe! Ez a hely mindig kedves nekem, bár csak kevésszer voltam itt. De most külön csemegék lesznek: Fekete, Balekina ráadásul a be-és kiszerelés műveletét a kopaszok fogják megvalósítani pusztán gyakorlásból.

Az indulásnál Ryanék Fordja tökéletesen megtelik, hisz az öt ember (Drogos, Csibe, Ryan, Zé, Frenk) cuccán és személyén kívül még a köteleket is ide kell begyűrni.

Jön még Vali és Pityke is, értelemszerűen saját gépjárművel.

Miskolcon összetalálkozunk velük és a kulcsért, valamint Létrásra már együtt érkezünk.

A házban csak mi vagyunk, az előkerült lámpák fényárba borítják a szobát, miközben lelazítjuk a hosszú úttól megfeszült izmainkat és idegrendszerünket. Ezalatt megkezdődik a pókvadászat, a hűvös idő beköszöntével ugyanis irdatlan nagy pókok költöztek be. Némelyiket sikerül kitessékelni, egynéhány ellen fizikai kényszerítő eszközöket alkalmazunk, de a többség bent maradhat, ezeket nem vesszük észre, valahol megbújva arra várnak, hogy elaludjunk…

A reggel békésen jön el, reggeli után irány a Szikla, valamint a barlangkulcsok átvétele. A hétvége hülyevicc sorozata már itt elkezdődik, mondván nincs kulcs. Persze ezen átlátunk, ugyanis a két mókás kulcshordozó (Ryan, Pityke) állításai nem fedik egymást.

A szokásos sziklai lassú vegetálás után nagy nehezen elindulunk a Feketéhez.

A barlangnál lassú készülődés, a beszereléshez Dóri készül fel, az én feladatom csak a végén jön el.

Addig Zé próbálja kinyitni a barlangot, ebben segítségére van Pityke és Ryan is. Végül a két fiú átveszi a kezdeményezést, de így se mennek sokra, hosszú próbálkozás után feladják. Berozsdált a lakat. De miért, hogyan? Hát ez egy VÍZNYELŐ!!

Akkor hova menjünk? A csapat szája elkenődik, ez volt a legjobban várt barlang. Dóri mosolyog kínjában, mire Pityke rögtön letámadja. És se bírok magammal, erre Ryan odadobja a kulcsot: Próbáld meg!

Hát jóvan. Szomorúan mászom le, keresem a lakatot, előbb megvan, aztán nincs, aztán azt se tudom mi van. Még szomorúbban kullogok ki, mikor veszett nagy röhögés fogad. A lakat már rég ki van véve, csak a gerendát kellett volna megmozgatnom. De annyira neki voltam keseredve, hogy nem is figyeltem erre. A két mókamiki jól szórakozik, a többség szerint viszont igencsak hülye vicc volt.

Megindulunk most már lefele, Dóri nagy precizitással, és gyorsan szerel, a csapat elég hamar leér a köteles rész aljára. Még fényképezni is van idő, csomó beállított képekkel.

Aztán tekergünk a meanderekben. Ez egy csuda barlang, valami megfogja az embert már az első pár méter után. Olyan sejtelmes, misztikus az egész, ami csak fokozódik lefelé menet.

Aztán eljő az idő, kifelé vesszük az irányt, előtte Pitykével még szétnézünk erre-arra, de az omladék miatt inkább visszafordulunk. Hamarosan elérkezik a kiszerelés, Pityke segít mindenben, az utolsó aknában pedig három denevér ad díszkíséretet egész a kijáratig. Sőt, az utolsó kikötés kiszedésénél még csicseregnek is nekem.

Az akna szájánál pedig további segítséget kapok, Drogos és Ryan is vár rám. Ezt rendesen meg is járják, Dórira az egyik denevér alaposan ráijeszt, Ryan arcát a másik meg összenyálazza.

Lentről sikerült még két erdei békát kimenteni.

Mire leslószolunk, már sötét van, a házhoz érkezve pedig zajlik az élet. Itt vannak a miskolciak és a pajtánál is vannak turisták.

Mi behúzódunk, vacsorázunk, és egy szakadt húrú gitárral, gitártudás nélkül énekelgetünk mindenfélét, ami csak az eszünkbe jut.

Aztán viszonylag korai fekvés.

Másnap módosul a túraterv, a közeli Speizi a cél, amit nekem kell beszerelni. Ez a barlang nem a kedvencem a szutykos eleje és a nagy akna előtti szűkület, nameg az omladékok miatt.

Azért nekiállok, az ipszilonok nem sikerülnek tökéletesen, meg is fogadom, inkább az angol mentőt választom ezután. Még egy felfekvő kötélszakasz korrigálása és véget is ért a feladatom.

Kezdődik a keringés az omladék között. Mivel nincs rajtunk a slósz, sokkal könnyebb és jobban tudom élvezni a látványt.

Az aktív járat tényleg szép, érdemes alaposan körülnézni. Aztán elérjük a kapaszkodóköteles lemászást. Itt azonban visszafordulunk, lejárt az idő, irány kifelé. Drogos szerel ki, én csak kigépelek, köszönök a bejáratnál őrt álló szalamandrának. A ház felé tartva egy érdekes fát találunk, megállunk fotózkodni, majomkodni.

Létráson ebéd, gyors takarítás, pakolás és indulunk a Sziklához. Pityke bringával. Itt bevárjuk a kulcsos brigádot, iszogatunk, jégkrémezünk. Majd hazafelé kötelező megálló a Mr Burgernél.

Befaljuk az adagokat és most már tényleg hazafelé fordítjuk a kormányt.

Lejárt az időnk, de megfogadtuk, jövőre ötnapos túrát szervezünk ide, és akkor reszkess Bükk!

 

Módosítás: (2011. október 20. csütörtök, 15:01)

 

Bükk 2011. szeptember 2-4.

Bükkkkk

A Bükk azért volt űbercsászár, mert ennyien már nagyon rég túráztunk együtt. Hogyaszongya: Val, Pity, Rájen, Frenk, Csíb, Zé, Rogos.

Létráson szálltunk meg, a beköltözést pók-kergetés követte, olyan is volt, aki ugrott a falon!! Szép lett a Ház, még nem láttuk újonnan.

Másnap reggel lelkes felkelés, Szikla, aztán irány a Fekete, amiről GPS-ünk úgy nyilatkozott, hogy márpedig az a Balekina, DENEM. Val beiratkozott Zéhez Jozin-tanfolyamra. Ajtót nyitni az Elnök ment le Zével, de úgy jöttek föl, hogy be van rohadva a zár, nem lehet kinyitni, igen, hát ez előfordul, aktív víznyelő bg. Ültünk, néztünk rájuk. Kár, hogy ekkor nem készült kép… Aztán lement Pity próbálkozni. Neki se ment. Leszidott, hogy vigyorgok, és nem hiszek neki, pedig én csak kezdtem bekattanni, mert már olyan de olyan rég vártam erre a barlangra. Noszogattak minket, hogy próbáljuk mi is kinyitni. Frenk irány le, szerinte se. Kezdtük kiagyalni a B-verziót. Rájenék ekkor már nagyon bazsalyogtak, hát persze, hogy a triumvirátus beszopatott minket… Jólvan, jön még kutyára dér….

Elindultunk lefelé, a Felszínező Szekció pedig túrázni ment (leírnátok, milyen volt? :-*). Izgalmas volt, a be- és kiszerelést gyakoroltuk. Leérve hideg, huzat, Csíb-ereszkedéskor szektaalapítás. Vájjá, ájjámeg, még ne ereszkedj, jó… jó… nézzéfel… mehecc!- Pity ismét remek képeket készített. Kb addig mehettünk, mint legutóbb, na de azt a részt hogy hívják?

Kifelé denevérekkel bizalmaskodtunk (Frenknek segítettek kiszerelni, Rájen szemét összenyálazta a egyik, én meg visítottam), békákat hoztunk fel, akiket Csíb a hasába rejtett és mókásan ficeregtek, mint a élien, de jaj, mi lesz, ha kiér Frenk és összeszid minket??

Vissza a Házba, igencsak hamar nyugovóra tértünk, nem volt Mackókánk, hogy kolompoljon…

Másnap közösségileg átnyergeltünk a Balekináról a Speizire, itt is volt szerelés-gyakorlás, hűű az a bg is mekkora!! Gyönyörűűű, élő, olyan oldások vannak benne hogy áááá…. Láttunk foltos szalamandrát is! Pittyel és Frenkkel indultunk le a mélyebb részekre, a csordogálós vízér mentén. Mi lehet itt esőzéskor?? Nagyon tetszett ez a törmelék-labirintus, ijesztően szépséges volt, mi tartja a sziklákat a fejünk fölött?

Visszafelé Pity felkergetett minket egy alacsonyan nyújtózkodó fa ágaira, csoportkééép! Hát.. én továbbra se tok fára mászni, majnem leestem lefelé jövet. Höhö.

Aztán beterveztük a kövi Létrás-túrát, a hétvégét pedig a szokásos Miszter Burgerrel zártuk. Ja, és Zével énekeltünk hazafelé, hogy Frenk ne aludjon el.

 

Módosítás: (2011. október 20. csütörtök, 15:02)

 

Tés 2011. szeptember 23-25.

Kelempászék bekk tu Tés, ól rájt!

Rájenék-kocsival mentünk, Frenk a volánnál, Sün, Elnök, Zé, Rogos. Civil és katonai navigációs segítséggel estére megérkeztünk a Tési Házhoz, szívélyes fogadtatás, bekuckózás a Padlásra, helyi erőkkel való ösmerkedés („nézd, még csak most pelyhedzik a hónalja…”).

Aztán ránk virradt a szombat, Frenké volt a 7 órás ébresztés hálás feladata, közös reggeli szalonnás-gombás rántotta, á lá Sün, nyááám.

Jól célba vettük a Jubileum-zsombolyt: Wááá/ én itt nem férek le/ milyen lesz majd ez felfelé/ WÁÁÁ/ itt nem eshecc le, szűk a fal… hophop!!!... egyeseknek tág a szűkület…/ WÁÁÁ/ menjetek tovább, itt nemtok átjönni… Frenk, hol a Robi?...Kiment??...Most szopattok a Fekete miatt?/ pijjj…-mert már a Helyiek lent voltak. Izgalmas hágcsók, kövesd a vezetéket…

Kiérve kulturáltan megvitattuk a tésiekkel a „szűk” jelző eltérő értelmezését. És annyira bemotiválódtunk, hogy jól lementünk velük még 2 víznyelőbe, amik a feltárás sorrendjében számozódnak és jó sok van belőlük a Fennsíkon. Ők sem voltak tágak, viszont izgisek annál inkább, és annyira össze-széjjel vertük magunkat, hogy a tervezett Háromkürtő-zsombolyt kollektíve elvetettük. Pedig Rájen többször is rákérdezett. Bizony!

De mink nem, inkább visszamentünk Házba és ettünk Sünimami-féle csííírkeperkeltet, köszönjük szépen, elképesztően-bealvósan finóóm volt!! Estére zenés mulatságot rendeztek a Helyiek, meghívtak minket is, közben formálódott egy Szélmalom Szekció. A sötétedés már a szántóföldeken érte a három geoládázó Donkihótét. Bepróbáltuk a malmokat, de le voltak zárva, biztos tudták, hogy jövünk... Viszont kaptunk a fejünk fölé 1000nyi csillagot, akadt olyan is, ami lehullott az égről.

Visszatérve a kocsmába élőzenébe és lelkes pólócserébe csöppentünk, albás pólót kelempászosra, meg sajátot sajátra, igen, ilyen is volt.

Aztán nyugovóra térés az időközben gimisekkel megtelt Padláson, akik Gyilkosoztak és kipenderítették a macskát, mert nyávogott (holott lehet, hogy csak altatódalt énekelt a gyerekének, akit másnap jól ki is hozott nekünk megmutatni).

Vasárnap ezek az ebugatták 7-kor keltek busz-indulásból kifolyólag, az éberalvó Kelempászok is, ezvégett (azt a lámpát NEkapcsoldfeljó? köszi..) aztán reggelifőzés és speleológiai keresztvegyülés: 2 fő tési ment Rájenékkel Csengő-Bongózni, tésiek meg Frenkkel és Rogossal és sok egyetemistával az Alba-Regiába. Hát hogy az mekkora egy istenkirály barlang!! Alapból a Kupola-teremig mentünk volna, de a tési túratársak nagyon vágytak bemutatni a CO2-s nehézlégzéses technikát, ezért irány a Kutya-ág. Kb. 112 méterig jutottunk. Zihálás, főleg visszafelé. Szűkületorgia: vízszintesen, ferdén fel, le fejjel előre, egyenesen fel, lábbal, keresztül át. Hágcsók. Gyáre, gyáre. Én itt nem fogok tudni. Dehogyisnem, gyáre. Lépj a fejemre. De azé ne a fejedre lépjen, arra nem szabad, hé… Jaj a fejem, hány kiló vagy? Hát ez egy lány, úgyse mondja meg… Nnna, itt úgy kell feljönni, hogy csak bal lábbal tucc lépni és csak ide…

Volt egy hosszabb üzemállás, trágár dalokkal színesítve, és bár Tésen is átalvetik a kákát a kerítésen, de ennek teljesen más következményei vannak, mint nálunk, lelkendezne Bartók Béla.

Nagyon jó túra volt, meg lettünk hívva máskorra is, és akkor még izgibb részeken járunk majd.

A Csengő-Bongó Szekció élményeit is kérjük szépen… :-*

A Házhoz mink értünk oda hamarább, rendettevés, dejó, megjöttek a többiek is. elköszöntünk Téstől, aztán folytattuk a búcsúvételt a kocsmában, nemsokára viszont látásra!

Köszönjük szépen!! <3

 

Módosítás: (2011. október 20. csütörtök, 15:02)

 

Bükk 2011. május 13-15.

Csendes túrának indult, saccperkábé, őőőő pont 3-an csekkoltunk be a túrára. Frenkkel este 6kor indultunk létrásra, útközbeni tecsózással. Értelemszerűen telefonos segítséget kértünk, de meglett, és nem is használtuk a globális józsint :). Gyors vásárlás, majd tempó, iszkiri létrásra, ahol már égett a tűz. Rövid, egyoldalú, ismerkedés a vendégházasokkal, majd tűzrakás, amit az újításnak (hogy tudniillik vegyünk gyújtóst) köszönhetően pikk-pakk ment. Reggel Kata ébresztett minket, majd meghívott magukhoz, hogy aludjunk náluk, ami nagyon jól esett (köszönjük Kata). Közös reggeli a miskolci szekcióval, mialatt felvetették, hogy a délutáni barlangot beszerelik nekünk (amit pironkodva de elfogadtunk :) majd irány a szikla, hisz az kell, és általában úgy van, és ott van és valamiért a Jonessal is ott találkozunk. Egyszer csak megérkezett Mackó is, majd kis pihi után (hisz 200 km-t motorozott) elindultunk az aznapi első barlangba, a Lillába. A globális Józsin helyett a hagyományos módszert favorizáltuk, és láss csodát :) meglett. A bejáratnál ép egy régész-barlangász ismerős okította a jövő generációját, majd kis nőgyógyászkodás után indultunk le. Nem nagy nem nehéz, de egyszer meg kell nézni. Létráson kaja, kis sütkérezés, majd elmondás alapján indultunk a Speizi-barlangba. Pár perc keresgélés után meg is lett. Hááát mit ne mondjak, hogy egyik szavamat ne fűzzem másikba nekem nem ez lesz a kedvenc barlangom. Valahogy kényelmetlen, össze-vissza vertem magam. Sok bujkálás omladékban aztán szűk meander, na nem az igazi. De a kijövetel… Miután ketten már kiértünk, cigi közben hatalmas csörömpölés a sötétedő erdő felől… Én már a bejáratba ugráson gondolkoztam, hisz nem mély, avaros az alja inkább oda ugrok, mint a Minotaurusz, vagy mi… mert szerintem legalább akkora csörömpölés volt. Ehelyett a miskolci kommandó jött elénk zsebekben sörrel, és egy serpenyő sörkorcsolyával :) ezt is nagyon köszönjük. Már sötét volt mikor visszaértünk szálláshoz, ahol megint csak tűz, illetve zene került elő hamar. Csöndes beszélgetés, danolászás, majd alvás. Vasárnapi terv nagyon jól hangzott, majd reggeli közben kicsit átértékelödött a kedv/barlang arány, hisz csodás idő volt, és nem csak a barlangról szól az élet, néha ápolni kell a kapcsolatokat is, úgyhogy jókat beszélgettünk és… improsztunk, és kimostuk a cuccainkat a patakban. Vasárnapra ezekután már csak a szokásos kört kellett letudni, vagyis a hazaúti sört, és a Mr. Burgert.

Szerintem nagyon jó kis túra volt, de egyvalami hiányzott azért ám, éspedig a Kelempász-family hibádzó része…

 

Ryan

 

 
További cikkeink...