A barlangászok különös lények. Nem elég nekik a barlang, ahol kedvükre összesározhatják magukat és egymást, és szép kék-zöld foltokat szerezhetnek be. Nem! Ha épp olyan kedvük van, felnyergelik a kétkerekűt és biciklitúrára indulnak. Igaz, hogy már kétszer megjárták a viharral, emelkedőkkel, végkimerüléssel, fájó fenekekkel. Harmadszor is nekivágtak! Neki ám, egyenesen a Tisza-tónak.
A megmérettetésre Drogos, Csibe, Szilvi, Bongyi, Zé, Vali, Pityke, Zsu, Géza, Ryan, Hepe, Frenky váltottak rajtszámot.
Szűkös pakolás, csak a legszükségesebbeket, mert mi visszük a cuccot, plusz a sátrat is.
Péntek este fél hetes találkozó Valiéknál. Hét óra a kocsik itt vannak, hú még ezt-azt be kéne szerezni, hálisten közel a bolt, gyerünk. Negyed nyolc, van aki még gyorsan lefürdik, van aki a fűre heveredve falatozik, de hol vannak már Bongyorék? Fél nyolc, a biciklik a Ryan által kerített transitban, a kocsik ugrásra készen, nem várhatunk Zé csapat majd jön utánunk, irány Abádszalók. Kellemes konvoj az autópályán, pisilős megállás, hoppá, ott maradt a polifom! Másik kocsiba berakták Valiék. Hurrá, nem kell a földön aludnom! Tűz tovább.
Na, ez már Kisköre mindjárt ott vagyunk. Sorompó, tilos jelzés, ÁLLJ! Vasúti átjáró. Megnyugtató felirat: a sorompó 15 percnél tovább is lezárható. Motor ki, limbó a rúd alatt. Bakter mérges, de tán csak átenged majd. Végre szabad az út, nekivágunk a hídon, hosszában a síneken. Na ilyet se sokszor él át az ember.
Végre megérkezünk. Zéék már ott vannak. Gyors bejelentkezés, sátorverés, aztán irány a kocsma. Ekkor egy kisebb Ederics vs Fonyód tört ki, szavazással. Az új terv szerint mégis átviszi a kocsi a cuccokat a következő szálláshelyre. Jó, de akkor szopni fogunk és valaki még g*i is lesz! Ébresztő korán: hét, legkésőbb félnyolc. Egy ideig még hallatszott a többiek viháncolása aztán elcsendesedett minden.
Reggel csak néhány csipás szem nyílik ki, hosszú reggeli, kajmán, sátorbontás, kávézás mialatt a sofőrök átszállítják a cuccokat Tiszafüredre. Még több kávé, várunk, a szemek lassan felnyílnak az értelem egyre több arcon jelenik meg. Találós kérdésekkel múlatjuk az időt: A pincérlánynak tényleg ekkora vajon?
Meglehetős késői indulással a gáton tekerünk, csomag nélkül csak úgy száguldunk.
Az első kocsmánál némi tanakodás, megálljunk, ne álljunk, igyunk, együnk? Végül továbbhajtunk a vízlépcső felé. Hatalmas zsilipek, elzáró táblák, dübörgő alvíz. Pár pillanatnyi tisztelet a víz erejének. Azért az árapasztó zsilipkapuin le kéne travizni. Csak annyira pókhálós…
A túloldalon Kisköre vár, na itt aztán tényleg kocsma lesz. Meg is találjuk a csárdát, de sajnos rég volt, mikor utoljára kinyitott. Gyerünk tovább, a strandnál biztos lesz valami. Közben elkezdődik a leszakadozás, a geoláda felderítő-elhárító különítmény saját utakon jár.
És a strandnál tényleg van valami. Többnyire lángos. Esszük hát, csak úgy fröcsög a tejföl, potyog a sajt. Telik a drága idő, indulni kell, de Zének még csomó söre van.
További tekerés a gáton, nagy a meleg, izzad a nép, Hepe közli, hogy odaért.
Mármint az újabb geoládákhoz. Persze „vólki-tólkin”, mert nekünk az is van.
Közben nyeljük a kilométereket és a bogarakat, de előbb-utóbb Sarudra érünk. Itt mindjárt a parton a kikötő büféjében némi koszt és sok sör. Üldögélés, iszogatás, az egyre boruló ég látványa színesíti a programot. Egy vízi emberből próbálunk infókat kiszedni. Sajnos rosszak a hírek. A rendőrök kizavartak minden hajót a tóról, 90km/h szél várható. Ráadásul szembe kapjuk. Így hát újabb sörök kibontásával és a helyiek megbotránkoztatásával várjuk a szebb időt.
Végre kitisztult, indulni kéne, fogy az idő, de Zének még csomó söre van.
A Poroszlóig tartó út elég egyhangú, azért feldobjuk egy kis mókázással a szénabálákon. A többiek, mert én inkább erdei siklót szeretnék találni. Vagy legalább egy nyamvadt erdei békát. Láttam korábban egy vízisiklót meg egy halom zöld varangyot, de nagyobb vadra fáj a fogam. De olyan sűrű a susnyás, inkább tekerjünk tovább.
El is érünk egy bringás pihenőt. Kedves faház, kedves ember, aki most nyitotta meg vállalkozását. A legkedvesebb viszont négy kis kutya kölyök. A kis vakarcsok simogatásával, dögönyözésével és persze sörözéssel telik az idő, most már biztos, hogy lemaradunk a tanösvényről. Nyeregbe, indulás, nyolcig el kell érni a kempinget. De Zének még csomó söre van.
Poroszlón rendőrbál, ide nem megyünk, ráhajtunk a 33-as útra. Nagy a forgalom, kell a felvezető, söprögető és az egyenletes sebesség. Utóbbit Hegyó ellenőrzi: „18 jó, kicsit gyorsabban, 18,5 19 19,5 20. álljunk be húszra, ez kicsit gyors 24 km/h, lassíts!”
Azért épségben átérünk. Ez már Tiszafüred, itt a kemping is, kicsit koszos, kicsit drága, de legalább a transit megvan. Tisztálkodás, sátorverés után korzózunk és a lemenő nap fényében jól bevacsorázunk. Óriási hamburgerek buci zsömlében, meg mindenféle finomság. Ez már aztán étek! A vacsorát le kell mozogni, el is megyek tavi békát keresni. A hangjukat hallani, de mielőtt meglátnám őket, a szúnyogok visszazavarnak a többiek közé.
Este a bulizós kedvűek még felkeresik a szórakozási lehetőségeket. Igazi retró hely, bakelitek a falon, ál-junoszty a sarokban, a budi pedig képregényekkel kitapétázva. Még a plafon is.
Fals hangú ember nyomja a műsort, a Hungáriát és társait egyéni hangszereléssel adja elő. Azért kint táncolnak, mi meg bent ordenáréskodunk. Átírt szöveggel, elmutogatott dalokkal és Pityke ismeretlen eredetű kesztyűjével érjük el a pultos lányok megdöbbenését.
Hiába, sose tudtunk diszting-izélni. Na de késő van, gyerünk haza. Még megtudjuk, Anita lejön reggel vonattal. Éljen! Csak Pityke morcos, az a hülye lánc már sokadszorra esik le szegénynek. De most be a sátrakba, alvást művelni! Előtte még szólánc, kizárólag barlangos szavakkal. Ez el is tart kis ideig, ám a Sátorkőre nem érkezik válasz, így én is takarékra állok.
A reggel lassan közeledik, mindenki pihen ameddig akar, elvégre az egész délelőtt a mienk, szabad program van. Csak még Anitát kell összeszedni a vasútállomáson. Oda is tekerünk, nincs messze. Tizenöt perces késést nem kalkuláltunk, de ez van, legalább jól megnézzük a kiállított gőzmozdonyt és a sínfutást varangy módra. Végre itt van Anita is, örül nekünk, mi is örülünk, mindenki boldog. Gyors kávé aztán vissza a többiekhez. Majd hosszas kávézás, sörözés következik, ami csökkenti a szabad programra szánt időt. Fejszámolás, még a kempinget is ki kell fizetni, bejelentkezni, hiszen már érkezéstől rágják a fülünket ezzel, szűkös az idő, menni kéne pakolni, de Zének még csomó söre van.
Elcsúsztunk. Nem kicsit, nagyon. Egy óra a szabadprogramra jutó idő. Döntést kell hozni. A kenutúra elmarad, helyette punnyadás a strandon. Nem a legjobb szórakozás. Azért látunk egyet s mást, sőt az egész strand látja. Több gyerek megáll a növésben, miközben fetrengünk a röhögéstől. Hiába, az a csöpp törölköző bizony nem sokat takar.
Megint esszük a hamburgert, pizzát, mindenfélét, ráérünk, két óra alatt simán megtesszük a hátralévő utat. Még egy sör, még egy pizza de most már indulás, valamikor haza is kell érni. De Zének még csomó söre van.
Az Abádszalókig való tekerés nem túl izgalmas. Tűz a nap, meleg van, árnyékban támadnak a szúnyogok. Hegyó megint külön utakon, hiába rengeteg erre a geoláda. A csapat szétszakadozik, kocsma is kevés, szinte nulla. De legalább velünk tart Anita is. És boldog. Mi is. Nem sokat aludt ez a lány, de jól tolja neki.
Egyetlen jelentős esemény kulacsom halála. Kiejtettem a kezemből és a nyakára hágtak. Ki is folyt belőle minden életnedv.
Még egy kis tekerés, egy alattomban előbukkanó kerítés és meg is érkeztünk Abádszalókra. Rögtön betámadjuk a kocsmát, de a sofőrök már csak kávézgatnak. Páran még elhozzák a transitot Tiszafüredről, a többiek addig számot vetnek, osztanak, szoroznak, elmélkednek a hétvégén. Befut Hepe is, félsikerrel, a korábbi áradások több ládát is elmostak. Egyik egy kocsmapult alól került elő…
Most már hazafele gondolunk, ideje nekivágni az útnak, itt hagyni a tavat, visszatérni a hétköznapokba. De Zének még csomó söre van.
Mindenki kocsiba száll, vége a túrának, de bánkódni kár: maradt még elég tó Magyarországon!
Frenky
Bükkölésünk direkt a Csurgói Ház köré épült, mert ez a hely gyönyörű, kiváltképp télvíz idején.
Azzugyvót, hogy Bakonyiakkal leszünk társbérletben, aztán mégse.
A Zé-Hegyó-Nyikoláj-Bongy Előörs már befűtve várta a Pity-Val-Rájen-Weisz-Rogos Brigádot, berendezkedés, na, már megint nem lesz meg a bg előtti 8 óra alvás. Annál is inkább, me Hegyó, az elsőnek érkezettek jogán lestoppolta a Val+Pity alvóhelyet, amit nem hagyhattunk megtorlatlanul, „effektíve” (itt emlékeznők meg Ben Géza Affleck szülinapjáról, Isten éltessen!) eltoltuk a matracát, az alvó Petyával együtt.
A reggeli kelészet fázisai: „7 óra van, ébresztő fel, reggeli tornához sorakozz!” (…) „ negyed 8 van..” (hmpf) „fél 8 van… Rájen… ébresztő!” (Hepe, nem akarsz rántottát sütni..?) nem akart. L
Azért a jó kis reggeli összeállt, hmmmm…:P begelés, készülődés, indulás, célunk a Láner köteles része. A kulcsfelvételnél azonban koppantunk, mert azt már kiadták egy másik csoportnak. Sebaj, irány a Szikla, stratégiai sörözés, kávézás, mostmilegyen. Tökjó, Kecske-lyukba megyünk, jön Timike is, Val barátnéja. Amíg érte lett menve, addig összeállítottunk egy Fogadalmi Listát, mely kifüggesztésre került a kocsma falára, és olyan történelmi jelentőségű pontokat tartalmaz, hogy aszongya: 1 héten max 3 sörözés, reggel teja+kévá főzés, nem-én-vagyok-a-legcsinosabb és még sorolhatnám. Alá lett írva, úgyhogy mosmá nem tagadhatod le, Elnök Úr! :P
Kecske-lyuk, ami az elején bő, a végén nagyon nem. De amíg ezt megtapasztaltuk, fantasztikus meanderekben kanyarogtunk, tócsákon keltünk át, hihetetlen, hogy a víz mikre képes… ez a bg azért is nevezetes, mert itt lakik a Gebhardt Futrinka, bár vele sajnos nem találkoztunk, hm, nemtom, látta őt valaki? A végén annyira beszűkülnek a meander falai, hogy csak Rájen nyomakodott át rajta, de vissza is fordult, azt mondta, hogy járhatatlan. (És ennek rokokó árnyalása.)
A kocsikhoz visszaérve kettéváltunk, az Éhesek Csapata úgy döntött, hogy bevárja a Timivel sétáló Valt, a Kocsikulcs-Hordozót, míg a többiek nekiindultak gyalog, cél a Herman Ottó barlang. Tyűűű…. a bg-nek 2 bejárata van és közvetlenül a főút mellett található. Egy patakon kell átgázolni, hogy megközelíthessük. Hűűű… elképeszt ő volt! A széles bejáratnál egyből a vízbe lehet gyalogolni, ami most tükörjéggé volt fagyva. Beljebb egy sziklafalat világított meg valami felülről jövő fény, és úgy állt ott, mintha a jégből nőtt volna ki! Egyikőnk be akart csúszni hason (na, ki lehetett ő?), finoman le is lett beszélve (Hepe bazmeg, nehogy bemennyé), mert hárman ráálltunk (a jégre) és az, ugrálás hatására tssssss berepedt. A másik bejárat hú, vadregényes, azt néztük, hogy kötéllel le lehet ereszkedni a peremről… alattunk víz és a víz körül szárazföld. A bg jégcsap-szakállat növesztett a bejáratai köré, a lecsöpögő víz kristálytiszta jég-cseppkőformákra fagyott.
Aztán némi kerítés-körbemászás árán megcsodálhattunk egy mesterséges gátat, aztán irány a Szikla, újabb terv-tény egyeztetés végett. Forralt bor, hmm…. Majd ismét kettéválás: diplomáciai küldöttgyűlés indult Létrásra, a Láner-kulcsért, a többiek irány a Házba. Befűtés, evészet, Zé, Pity és a Láncfűrész jóvoltából nem fagytunk meg most sem. Kulcs nincs, de vasárnap reggel mehetünk a Lánerbe, jó.
Csomózás, aztán Diabáz. Először, hogy megnézzük, ki lehet-e nyitni. Aztán már beöltözve. Végül kötéllel felszerelkezve. Merthogy tiszta jég volt a bejárata. A kútgyűrű létráján ereszkedve csilingeltek a levert jégcsapok. A létra végéhez érve dülfer, amit hogyan is kell őő… gyorstalpaló odafönt, megfagyás ellen. Kéz-és lábujjak érzéketlenek. Najó, de hogyan fogunk kijönni? Pityke visszahozza tűnőfélben lévő jókedvünket: azé ti is kíváncsiak vagytok a jeges részre, nem? Naná! Szerencse le!
Hűazannya! A Diabáz gyönyörűséges! Ott folyik a patak a lábunk mellett, az mekkora, mikor egy keskeny vízesés mellett jössz le a létrán!! Kifelé kesztyű visszavesz, me különben a kezed ragad oda a létrához. Csomók a kötélre, és kimászás, ami könnyebben ment, mint gondoltuk. Vissza a Házba és olyan hideg volt, hogy összeragadt az orrlukunk és megfagyott a ruházatunk. Kiteregetett, lógó harisnyák, nyulak, overálok közt bősz kukoricaevésbe kezdtünk, aztán bepilledtünk, mert holnap (vagyis már ma van) „korán kelés”.
Irány Létrás, Láner szintes ága, mert a kötelest már kezdték kiszerelni, nekünk meg korán haza köllött érni. Én még itt se voltam, és hát húúú… kiemelném az izgis mászásokat és a fürtökben csüngölőző kelempászokat, egyikük épp a fejünk mellett alukált, a bundáján a fagy apró gyöngyökben csillogott. Fantáziát felcsigázó mellékjáratok, ide vissza kell jönni!
A zár olyan szinten be volt fagyva, hogy nem tudtuk visszacsukni.
Aztán nyomás a MrBurgerbe.
Viszlát, Bükk, márciusban újra jövünk és hozunk gumicsónakot! :D
By Rogos
|
Érkezés
Pénteken a szomorkásan csöpörésző esőben indultunk el a Bakonyba, meglehetőst kis csapattal. 2 kocsiba szétszórva Ryan, Géjza, Drogos, Hepe, Csibe, valamint szomat esti csatlakozással Bongyi az összlétszám. Részünkről változatos kereoki/headbang attrakciókkal színesített műsorral készültünk a hosszú útra Hepe KITT (tudjátok, Knight Rider) autójában. A széles skálát lefedő repertoárban megfért egymás mellett a pihe-puha swing, a halandzsázós Hair és a töttöröttö-stílusban előadott Rákóczi-induló is. Késő este érkeztünk meg a Kab-hegyi BABESZ kutatóházba. Ezt az überretro ex-katonai létesítményt az adótornyok között a Géjza által félig-meddig életre keltett tűz sűrű füstje tette romantikussá kívülről, belülről pedig a brutyó-fokon működő központifűtés varázsolta barátságossá a fémkeretes katonai ágyakkal és fosbarna takarókkal berendezett kis szobákat. A konyhai részben egy sajátos keverék, az új életre kelt zombihús és a szagok elűzésére kikészített ecet kozmikus illatházasítása uralta a terepet. Mindezek ellenére – vagy éppen ezek miatt – könnyedén belaktuk a terepet, majd laza tábortüzes csoportélet után (ez főleg a tűz körüli futkosást jelenti a tömör fustoszlopot kerülgetve) dunsztba vágtuk magunkat másnapra.
Csak egy kis szalonnát még
Szombaton reggel 10 óra magasságában érkeztek meg kísérőink – és házigazdáink egyben –, akik aranyosan megajándékoztak bennünket egy-egy BABESZ-os pólóval, és elnavigáltak bennünket az első barlanghoz, ami az Öreg-köves-víznyelő. Ekkor kezdett el esni az eső, felváltva az addig is félgőzzel somolygó napot. Amúgy a Kab-hegyi bazaltkarszton (ami részben zárt karszt) sok-sok ma is aktív, de kisebb víznyelőbarlang található, amelyek a bazalton összegyűlő vizet vezetik el a titokzatos és reménykeltő mélységekbe. Kab-hegy egyik gyöngyszeme ez a 350 m hosszú, 55 m mély bontott barlang, amibe 12 betongyűrűből álló „kúton” keresztül lehet bejutni. Jelenleg is kutatás alatt áll. Itt én, aki a Csibe vagyok, bepánikoltam a kút alján és szégyenszemre visszafordúltam, de később megnyugtattak, hogy jobban jártam, mert kissé szűkös volt odabenn. A túrázók szidták a dágványos részeket (páran megmerítkeztek benne) és felvertek pár denevért is. Az egyik rászállt a Drogos combjára, aki ettől annyira megrettent, hogy csak annyit bírt mondani (2 reszketés közben): vedd le, vedd le! Én ezidő alatt fenn sétálgattam az erdőben, amíg visszaértek a többiek. Vizes cuccok le, tiszta ruha fel, mert így nem lehet beszállni a Hepe kocsijába! Elhelyezkedünk, csak a lábujjak érintik a földet. Azán vissza az egész, mert a kocsikulcs az esőkabátom zsebében maradt, amit betuszkoltam a zsákomba, arra meg a többiek zsákja került :) A kis közjáték után irány a következő lik, a Baglyas-I-víznyelő. A barlang elött egy gyors cigi-sör-cigi szünet, Drogos fogvacogva bevágott egy rúd szalonnát csak úgy magában, a helyiek el is nevezték bicskás parasztnak, pedig még gumicsímma sem volt rajta. A Drogos azé fázott oly nagyon, hogy még a füle is belerezgett, mert a műnyulát a Gézára adta, aki hiányosan pakolt össze a túrára :) A Baglyas amúgy 143 m hosszú, 30 m mély. A beszállás egy csecse kútkáván keresztül lehetséges talpalávaló lépésekkel, és ezzel minden szépet elmondtam a barlangról. Utána szűkös átbújások sora következik kisebb termecskékkel (sajnos térképet nem lehet fellelni a neten róla). Az első fennakadás egy kisebb üregbe nyíló függőleges átbújás volt, ahol a Drogos megpróbált a segítségként benn lévő kötél csomójára ráereszkedni (mert nem látta a lépést, amire érkeznie kellett volna), de az meglógott alóla, és kisgével érkezett a kb. 2 m-es mélységbe, amit a szűk átbújáson fennakadó sisak tompított. Ezt felülről nézni is borzalmas volt, de szerencsére az ilyedség nagyobb volt, mint a baj, így én is lecuppantam a nekem túlságosan is testhezálló likon, és gebődtünk tovább a kuszodában. A végén egy nagyobb teremben kötöttünk ki, ahol egy helyes kis cseppkő-óvódát és néhány szunyókáló denevért is megcsodálhattunk. Visszafelé egy kicsit már nehezebben mozogtam, az overall is inkább csak hátráltatott (pedig Wroom) azzal, hogy helyre kis hurkákba állt össze a pocaktájon, amitől a fejemet csak leszegett állal tudtam tartani, de a többiek verbális segítségével csak visszaszuszakoltam magam a felszínre. Ez mindenki másnak gond nélkül ment. A helyi erők amúgy nagyon kedvesek és segítőkészek, még egy pár gumicsízmit is kaptam tőlük ajándékba (ezt még a ház elött rituálisan körbemetéltünk). A felszínen páran begázoltunk az út túloldalán lévő csalitosba meglesni az ott megbújó likat is, de csak úgy tessék-lássék módra. Eddigre borzalmas hideg kerekedett, az indulást nem kellett siettetni. Elbúcsúztünk túravzetőinktől, majd Hepe félinformációinak bedőlve még megnéztük a közeli Macska-lik bejáratát, ami véletlenül épp egy geoláda mellett volt, visszafelé holdfénynél caplattunk 813 métert. Persze nem maradt el a srácok csesztetése sem, amit a Bítülsz zenei formáció dalainak ordenálé-freestyle-ban előadott műsorával értünk el. 7 körül még felszedtük a Bongyit a buszmegállóból, aki egy vizsgáról érkezett egy üveg zsírral és egy adag szalonna-hagyma kombóval. Kicsit várnia kellett a sötétben a puszta kellős közepén, addigis szóval tartottuk őt a kihangosított telefonon, hadd melengesse át a csoportból áradó gyengéden infantilis szellemiség, aztán együtt vacsiztunk békében, szeretetben, vidámságban. Este 10 körül megpróbáltuk beszerelni a társalgóban lévő csillárkampót (?) társmentés céljából, de a helyhiány végett mégis a ház előtti fák egyikén kötöttek ki a lelkes kötelezők. A forraltbor és a sör is fogyott rendesen a fogvacogtató hidegben.
Békák a bag-ben
Vasárnap 7 órakkor keltünk – ami igen nagy teljesítménynek számít –, mert még össze kellett húzni a kérót indulás elött. Szebb lett, mint új korában, összehangolt csapatmunka volt. Jó hangulatban indultunk támadni a hegyet. Hogy-hogy nem, épp volt egy geoláda útközben, amit megnézhettünk, meg egy tó is, csak úgy. Valaki „véletlenül” lezárt pár sorompót az úton, de szemethúnytunk felette, irány a Bújó-lik, a 176 m hosszú, 40 m mély víznyelő. Impozáns bejárat, egy kellemes kis travi lefelé az avarral és fatörmelékkel telehintett szádában, majd egy könyökcső alakú átbújás következik, amit rögtön megjegyeztem magamnak, hogy kifelé itt biz szuszogni fogok. A Felfedező-folyosóban jól jöttek a térdvédők, és az iskolában sokat gyakorolt négykézlábas póz, ekkor külön éreztem az előzőnap begyűjtött foltok mindegyikét a bőrömön (ami nem kevés). A váróteremben itt is várt ránk néhány denevér. A Gomba-folyosó kifogott rajtam, szelektálódtam, pedig ezután jött csak a barlang java. Kifelé jövet Drogos talált egy békát, amit el is mentett a kisbag-be, visszaérve a váróterembe pedig Bongyi még egy ugrancsot begyűjtött, ami ráadásul lesikította a fejét :), de végül ő is bekerült a tasiba. Visszafelé pedig jól megszívattam mindenkit a könyökcsőben, mert pont a kényes pillanatban elakadt a csípejem és nem tudtam felállni. Géjza minden jóindulatát beleadva adogatta fel a kezembe a jobbnál jobb „lépéseket”, és csicsergett nekem válogatott szenyaságokat, hátha ezzel meggyorsítja a kijutásom :) Végül persze kifulladva a vergődéstől újra megpillanthattam a napot. Egy gyors ebédszünet után átgurultunk a Zsófiapusztai-víznylőhöz. Megint fogvacogtató hideg, 1 körül értünk a 177 m hosszú, és 35 m mély üreghez. Én kinnmaradtam a jó meleg kocsiban :), addig takarítgattam a műszerfalat, átöltöztem és olvadoztam. Alig egy óra múlva vissza is tért a csapat, és még egy eltévedés is belefért nekik :) A csomagok elrendezése után egy ad hoc programot is beiktattunk, ezt is Hepe sugallta nekünk, de persze nem az ott lévő geoláda miatt :) Az úrkúti őskarsztot (őskarc) néztük meg, ami igen szép, ezért elidőztünk egy kicsit. Majd a közeli kocsmában gyülekeztünk, amit megtámadott valami búval bélelt kórság, ami ránk is átragadt, miután megtudtuk, mennyi az útiköltség. Ej, Hepe!
Ne nézz vissza
A kocsma elött aztán elváltak útjaink. Itt jönne egy montázs, ahol mindenki ölelkezik, fogadkozik, hogy majd ír és soha nem felejt, de mi gyorsan lerendeztük a búcsúzkodást, két kocsira oszlottunk és az egyikkel gurultunk Sólyra a házkulccsal. Itt jelzett a GPS, hopp, egy újabb láda :), de ezt már csak hárman kerestük fel, közben megtekintettük a holdfénynél Szent István király 13 méteres kardját a sólyi dombtetőn. Hazafelé viszont elmaradt a betervezett „autós after party”, mert beszunyáltunk a kocsiban, és a szép emlékeken csámcsogva, kicsiket horkantva cseppentünk bele ismét a pesti nyüzsgésbe olyan 10 óra tájt, máris a következő túrát tervezgetve.
By Csibe
Fertő-tó, bringatúra (barlangászok kétkeréken, újratöltve)
Péntek: 3 gépkocsival megcéloztuk a hegykői Termál Campingot. A végleges létszám 10 főre zsugorodott, ami az utolsó pillanatig képlékeny volt. A szerencsés pedalománok: Vali és Pityke, Lilla és Atti, Dóri, Viki, Hepe, Géza, Frenky, Csibe. Sátorállítás, clubsátor szerkesztés ponyvából a szemerkélő eső ellen, az osztrák vendégek bosszantása hangos röhögéssel, anekdotázás és mókafiki az esti program. Körbejár az elmaradhatatlan pálinkás butykos is. Viszonylag korai lefekvés, reggel 6-kor ébresztő véresen komolyan.
Szombat: télleg felkeltünk 6 körül, így 2 „kísérőkocsi” a csomagokkal átfurikázott az osztrákiába a következő campingba, az egyikkel visszafuri Hegykőre, és végre indulhat a túra. Amíg várakoztunk, ki-ki elfoglalta magát valamivel. Volt jóga-kör, geoláda minicsoport, szendvicsgyár és kajmángyár. 9–10 körül indulhattunk el felkészülve esőre, viharra, tûző napra, de a szembeszéllel megspékelt kilóméteres hosszú sunyi emelkedőkre nem. Az eslő hoszabb szünetet a fertőrákosi kőfejtőnél ejtettük meg, ahol újrarendeztük sorainkat és némi módosítást eszközöltünk a haditervben. Hiába, nem könnyû bevenni a tavat ilyen aljas szél ellen. Felfrissült csapattal támadtunk tovább. Igyekeztünk elérni a kompot, ezért a meglágyult terepviszonyok mellett magasabb fokozatra kapcsoltunk. A táj innentől főleg szőlőültetvények és kukoricamezők és szőlőültetvények váltakozó sávjaiból áll. Párszor kihagy a szívverésem, mire rájövök, hogy nem lőnek ránk, csak a helyi erők védekeznek rakétákkal, meg ragadozómadarak hangjának brutál hangos bejátszásával a madarak ellen (simán lehetett volna valami hicskoki horror trailerje). Hepe kitérői a környéken elhelyezett geoládák felé és az állandó helyzetjelentései a walkie-talkieban kicsit felborzolták a csapat idegeit, egyesek ezért direkt figyelmen kívül hagyták az általa megadott koordinátákat és néma sztrájkot folytattak a GPS ellen :) (én magam 2 napra Amis lettem titokban). Az idő szûke miatt sajnos nem maradt idő a városnézésre (a Rust nevû helyiség állítólag megérdemelte volna), de így egy utsó nagy hajrával időben érünk a breitenbrunni komphoz. Végül 3-an keltek csak át, a többség végig tekert Podersdorfig, a szállásig. A hármak tettek egy hamvábaholt kísérletet némi hideg sör felhajtására, de a a jó osztrákoknál még a Spar is 6-kor zár szombaton, szépen rendben, ahogyan kell. Este 7–8 körül értek be a csapat utolsó tagjai a campingba, ami a szörfösök és kite-osok paradicsoma, akik összefüggő lakóautó szőnyeget alkotva terülnek el a magyar oldalhoz képest luxuscampingban. Itt se nincs büfé, de van 50 eurocenttel mûködő tusoló, 6 perces garantált melegvízfolyammal, fajanszonként külön wc-papír tekerccsel (azmirejó?), meg zárható öltözővel. És van saját milliós szúnyog és seregély (?) populációja, előbbi piros foltokkal, utóbbi apró, fehér (szerencse-) pötyökkel ajándékozott meg.
Vasárnap: reggel őszies klíma, lassan nyiló csipás szemek, fájó popók és merev hátak. Bőséges, hosszas reggeli a nem sürgetett ébredés után. Egy sorozat cseppet sem beállított fotó a tó mellett, majd a kissé megbonyolizált :) utólagos bejelentkezés a recepción (egy hangyányi ferdítéssel), amit aztán hosszasan elemezgettünk vidám nadrághúzogatások közepette a parkolóban. Az első megjelölt cél a legközelebbi fagyizó. Itt már váltottpilótás megoldást alkalmaztunk, mert valahogy vissza kellett juttatni az autót a kezdőponthoz. Megvolt a fagyizás is, lósimogatás átlag 10 percenként és egy kis ozsonnaszünet, ahol megbeszéltük, hogy nem keressük meg a Vízivárat, de az Eszterházy-kastélyt Fertődön igen. Itt egy rövid pihenő szabadfoglalkozással, és egy utsó hajrával vissza Hegykőre. A határon akkor is észrevettük volna az országváltást, ha nem kell áthajtani a hajdani határátkelőhely romjain, mivel éles különbség van a két ország bringásútjainak állapota között (is). De egy kicsivel több a magyar. A campingban heveny pizzázási roham jött rá a társaság nagyobbik részére, a másik fele maradt előkészíteni a bringákat az útra. Az újra szemerkélő esőben lassan állt össze a brigád, de nincs mese, haza kell menni. Mentünk is :( De lesz még folytatás, egyetlen nagyobb állóvíz sem menekülhet a küllőink elől!
By Csibe
|
2010. szeptember 10. péntek, 14:24 | 
Írta: Csibe | 
| 
| 