A hosszú hétvégére tervezett büntetŒ túra megmozgatott minden aktívan mıködŒ tagot (az igazoltan távolmaradók párás szemmel küldték a szép idŒt utánnunk). Két turnusban támadtuk Szögligetet, az elsŒ kocsi pénteken (Macsóval Ryan, Frenky, Csibe) a második szombaton (Pityke a melós batárjával Vali, Zé, Hepe).
A pénteki oftó szokás szerint a Ryantól indult, ahol bevártuk Jozint, a GPS-t, utazós zenét kerestünk, majd Macsó csomagtartójában logisztikáztunk egy negyed órácskát, mire minden zsák és közös cucc befért (közben náhány fordulónyi szemét is eltávozott az örök vadászmezŒkre). Minimális cigiszünettel, egy Tescos rohammal és egy útszéli majdnemhányással tarkítottuk utunkat. Ez utóbbinál Macsó saját bevallása szerint csak a gonosz távozott belŒle. A ház brutyó hideg volt, és igen nagy a mocsok. A fürdŒben egy csŒtörés romjai, a konyhában egy régi vacsora szomorú maradványai, az udvaron a immel-ámmal felaprított fa összefagyott szobrai. A kötelezŒ kocsmai tiszteletkör után korainak mondható lefekvés. Sajnos a szerény tıznek nem sikerült eloszlatnia a levegŒben azonnal megfagyó leheletünket, ezért én személy szerint az életemért küzdöttem éjszaka, kicsin múlott, de nyertem.
Szombaton egy helyre kis tızzel kedveskedtem az ébredŒknek, és hogy egyedi legyen, az elsŒ próbálkozásból születŒ orgiási nagy füstöt is rittyentettem mellé, nehogymá ne. A Ryanra törŒ álomkor miatt nehézkesen indult a reggel, aztán hosszas, nagyon hosszas reggelizés és szöszölés vette kezdetét. És kávézás. És begelés. És még egy reggeli :)) Addig én kemény kézimunkával megmókoltam a gatyám behúzóját és többször átrendeztem a zsákom. Olyan 11 körül indult a túra, kocsival át Bódvaszilasra, majd gyalog fel a kaptatón. Bjútifúlszép idŒnk volt, de a hegyen még helyenként ropogott a jég a talajon, néhol pedig csúszós sár bújt meg sunyin a levélréteg alatt. A Moszkitós-zsombolyig több liter vizet kiizzadtunk (kivéve a vasember Macsót), majd tanyát vertünk a Tektonik-zsomboly töbrében. Ryan és Macsó szereltek be megosztva egymás között az aknákat. Az 51 méter mély barlang egy szıkebb lebújással kezdŒdik, itt egy levélgyıjtŒ termecskében lehet bevárni a beszerelŒ ember kurjantását, majd egy újabb szık lebújás (vigyázni a lépéssegítŒ szegecsre a lik alatt) és egy újabb termecskének örülhetünk, ahonnan egy kis gebŒdéssel lehet eljutni a következŒ aknába és még tovább. Visszafelé a slósz és az a bizonyos szegecs megnehezítheti a kijutást, ha rosszul indul neki az ember. Frenky bá kiszerelt, kicsit piszkáltuk, hogy rendben legyen a zadrenalin szintje, de semmi komoly. Szépen nyugdíjasan toltuk, és éppen setétedésre visszaértünk Bódvaszilasra, végig a c*#@nysoron (Ryan nagy örömére), ahol a helyiek elŒre köszöntek, és egy kutya sem keveredett ki a kerítések mögül. Azért minden kézben volt egy szép nagy husáng. Csak úgy. Otthon felszítottuk a tüzet, aztán irány a kocsma aperitifért. Itt találtak bennünket a szombati csapat tagjai is. Szolid zenegép használat, visszafogott ivóckodás. Döbbent csend fogadta a hírt, hogy elfogyott az unikum és a Borsodi, és még a cigi is. Mondjuk a sör Zé szerint amúgy is milánói makaróni ízı volt :)) Aztán folytattuk a lazulást a házban némi étellel kísérve. A kályha mellé ezúttal befogtuk a kis gázmelegítŒt is, ami maximális teljesítménnyel emberi körülményeket teremtett mindkét helyiségben. Még soha nem aludtam ilyen jót a Vass Imre házban. :)) Tán még a nyálam is kicsordult örömében.
Vasárnap már kevésbé sziporkázott a nap, de keményen próbálkozott, amit nagyon értékeltünk. Egész olajozottan ment a készülŒdés, a nap még felfelé kúszott a égen, mikor elindultunk a 2 kocsival a Szalamandra-házhoz. Itt nagy tumultus fogadott minket, biciklisek, várvédŒk, egy másik barlangász csapat. Kicsit barátkoztunk, rendbeszedtük magunkat, majd a jól megszokott útvonalon irányoztuk meg az Almási-zsombolyt (egy apró eltévelyedés még belefért, a Frank-barlangnál lukadtunk ki, és majdnem meggyŒztük magunkat, hogy innen ne tovább). A gyorsabb csapat elŒretepert a dózerúton, így nekik jutott egy ebédszünet is a barlangnál. Frenky szerelte be a régi részt (félig, egy önkéntes nittfül feláldozásával), kétoldalról hallgatva a 2 szaki (Ryan és a túravezetŒit végzŒ Macsó) több esetben különbözŒ véleményit a szakmai trükkökrŒl. A barlangba még késŒbb lement a Hepe és a Pityke. Kifelé Hegyó bá bontotta a kötelet. A kinnmaradók Ryan katonai koleszos anekdotáit hallgathatták. Innen még átmentünk az Sz/0-ás-zsombolyba (-15 m), ami az én életem elsŒ köteles barlangja volt (röpke 12 évvel ezelött). Most kihagytam, mert már ekkor sötét volt, 3 ember járta meg így is a barlangot, a Pityke kétszer is, mivel a Hepe hirtelen megvilágosodott, hogy Œ már egyszer volt itt mégis, menjen vissza a bag-ért a Pityke. Nem örült úgy érzem. Pont a szıkületen gebŒdött át ekkor. Az Acskó-völgyben jöttünk le, cegény Vali meg is sérült a végin, ami miatt egész este „hikomat” lett (így mondta Œ). Ezt egy kis zöld bogyóval orvosoltuk aztán, meg egy nagy és korai durmolással, ami végig jellemezte a hétvégét. A kocsmázás elmaradt, ugyanis tulajváltás mián nem nyitott ki. Még elkocsiztunk a Pöttyöshöz egy kis „boré”, de a hangulat nem lett sokkal jobb, ahogy melegebb sem, mert éppen lefekvéskor kifogyott a gáz a kis Siesta gázkályhából, de még sikerült annyi meleget lehelnie a házba, hogy nem süllyedt a konfortérzetem az elsŒ napi alá.
HétfŒn már megérkezett az esŒ is, és vele a hıvös szél. Szerencsére egyik sem adott bele mindent. Újra nyitva a kocsma, többszöri nekifutásra sikerült megtervezni az aznapi túrát is. A Fedor-forrás barlangjára esett a választásunk, ami a Ménes-tó megett van (nem kell betámadni a csúcsot). Tehát irány a Szalamandra-ház megint, Vali kicsit még biceg, de nem is kell sietni, elöttünk a egész nap. A tó melletti pihenŒ egy gyönyörı helyen van, innen még egy rövid séta át a kis patakokon, amit Ryan a Pityke hátán tett meg, mert nem hozott gumicsízmit. Zé ide is felhozta a cuccot hŒsiesen, az volt a jelmondata, hogy: „Ide lehet, hogy én is lemegyek” :), de „ezt csak úgy mondta” (ezt is Œ szokja mondani :))) A Fedor-forrás barlangja egy kicsi kis lik, kb. 5 méter után egy dágvány meg levélrengeteg, és akkor egy lebújás után már ott a víz. A forrás maga. Itten Ryan fejjel elŒre ment le, és nem tudott felfelé kijönni, én húztam ki, de annyira röhögtünk, hogy visszacsusszantottam :) Én meg magamra rántottam egy 10 kilós kŒt a bejáratban. Szerencsére éppen elfordultam, de a bal lökhárítóm lekaszálta kissé. Megnéztük a másik bg-ot is, a Fedor-forrás 2. sz. barlangját, ami egy Œsöreg állványzattal indul, amit esz az enyészet. És egy mély tó van az aljában. Mindent elnyelt. Még a állványzat egy részét is, amit akaratlanul megbontottunk. Gluggy. Eszonta mindég. Aztán meg hogy glöbb-glöbb. Kábé 6-8 méter volt járható belŒle. Egyesével megjártuk ezt is, aztán hazafelé vettük az irányt (ketten a csomagtérben :), és közös megegyezéssel elöbbre hoztuk az indulást aznapra. Megnéztünk egy házat is a mi utcánkban, amit eladásra kínáltak, de csak kíváncsiságból. Mert drága. Pedig a patak a hatalmas kerten keresztük folyik át, még egy kis híd is van, és egy kis dokk is :) Otthon takarítás, evés, pakolás. Búcsú a kocsma elött, ahol összefutottunk megint a bringás felbuzdulás résztvevŒivel, és 2 helyi erŒvel, akik mata részegek voltak. Zét maguk közé fogadták, aki addigra valahogy berúgott :)). Ezek osztottak engem hárman nagy vidáman. Hazafelé egy rész kocsiban alvás, egyrész csacsogás. Mindenkit kapuig vittek, és még mindíg nem volt vége a hétvégének :))
by Csibe
Egy hideg november végi pénteken ismét túrára gyülekeztünk Ryanéknél.
Kiscsapatos, hiszen a létszám: Drogos, Sün, Ryan, Hegyó, én.
Így egy kocsi pont elég. A történet ott kezdett érdekes fordulatot venni, amikor kiderült, nyári gumik vannak fent. De úgyse fog havazni…
Miután gondolatban végrendelkeztünk, nekivágunk. Az út unalmasnak ígérkezett, amit csak a geoládák miatt kitört diplomáciai konfliktus színesített. A várpalotai tecsózás után olyan hószakadásban szenvedtünk föl Tésre, amilyet ritkán lát az ember. A kocsma előtt már tízcentis réteg, ami hógolyózásra sarkallta a népet. Odabent pedig fülledt meleg, ülőhely hiányában a falat támasztjuk és isszuk az Isten hozott söröket az Alba Regiásokkal.
Ők valami klubot emlegetnek, átnéznének oda. Invitálnak minket is, de inkább a házba mennénk. Így hát elválunk, majd ott találkozunk. Persze régen járt a csapat Tésen, nehéz megtalálni a házat, különösen ekkora hóban. Többszöri elakadás után Ryan kiszáll, és gyalog keresi a helyes irányt. Erre azonban másnap már nem emlékezett, pedig az egyik kereszteződésben egy buszt is föltartottunk.
A háznál sehol senki. Térerő akadozik…
Fél óra fagyoskodás végén örömmel üdvözöljük házigazdáinkat, akik a klubot otthagyták miattunk. Még megnézzük a barlangász kiállítást, kutakodunk régi évkönyvekben, naplókban, fényképek között, majd nyugovóra térünk.
Másnap beszédre ébredünk, ami szokatlan, csak egyvalakit hallunk.
A reggeli elnyammogása után tornával folytatjuk, hiszen nyári gumi van fölrakva. Feltehetőleg a kocsitolás rendszeres program lesz a hétvégén.
Túratervünk a Csengő és Bongó zsombolyok.
Hosszas séta a végtelen hómezőn, közben a méretes barlangkulcs többször körbejár.
Megérkezve látjuk, a barlang száján ömlik be a víz. Az átöltözés a havon igen gyorsan sikerült. A tésiek, akik felkísértek beosztják egymást. Egyikük a Csengőbe, másikuk a Bongóba jön velünk. Drogos a térgye miatt fent marad felszínezni.
És megkezdőik az ereszkedés a szűk járatban. Nehezítésként még ömlik a jéghideg hólé a nyakunkba, és párszor helycserét is kell végezni. Amíg Ryan a helyi erőkkel együtt végrehajtja a beszerelés műveletének megvalósítását, mi választhatunk a felszíni kockára fagyás és a barlangi elázás között.
Az erősen lefelé tartó járatban a víztől csúszós kövek sportszerű nehezítések, ám a pillanatok alatt összefröcskölt és bepárásodott szemüveg véleményem szerint már aljasság.
Egyszer csak a kezembe akad egy bevezető szár, nyomban csattan is a kara.
Innen már kitágul a járat, szépen a fal mellett ereszkedünk. Sünnek ez az első igazi köteles barlangja, a 7lyuk gyakorlás volt.
A Harang-akna alján megáll, nekünk pedig egy kuszoda után hátra van az Óriás akna.
Leérve vas „ácsolatban” húzódó létra visz tovább a Vacorgóhoz. Ide egyesével lemászunk, de a továbbhaladáshoz nincs sok kedvünk.
Így hát kifele vesszük az irányt, Hegyónak segítek a kiszerelésben.
Mire kiérünk, a többiek rettenetesen fáznak, mi is gyors mozdulatokkal váltunk ruhát.
A Bongóba pedig átfagyva, vizesen senkinek nincs kedve lemenni, ezért inkább hazaindulunk, a forralt bor ígéretével eltelve.
Útközben játékos szocializációs verekedésünk elriaszt egy csapatnyi őzt.
Az út felé közeledve beszédet hallunk, de megint csak egyvalakinek a hangját. Lehet, hogy reggel óta abba sem hagyta?
Mindegy, a lényeg rendesek voltak és kijöttek elénk kocsival.
Megköszönjük a fáradozást, de inkább gyalogolnánk.
Az esti program evészet, hátmasszázs, overál szárítás, kocsma, és végül a nap fénypontja a forralt borozás. Sőt, nagy lelkesen meg is gyújtjuk az egészet, de aztán a lángoló bornak véget vetünk, még kárba vész az alkohol…
A reggel nehezen jön el, és mint égi szózat, hallatszik a folyamatos beszéd. Ennyi idő alatt lokalizáltuk a hang forrását és bizony megdöbbenve tapasztaltuk, mindez egyetlen ember műve. Sün már nem is bírja idegekkel: „Hogy nem hűl ki a gyomrod!?”
Emberünk nemhogy megsértődne, de újabb okot talál az anekdotázáshoz.
A hócsata valamennyire felébreszt minket, de borzalmas lassan döntünk, a legtöbb kijelölt barlang messze van, vagy már beomlott, vagy akármi.
Végül hosszas küzdelem és meddő vita után az Alba Regiát látogatjuk meg, tudományos kutatási célokból, ellenőrizendő a klímaelemeket.
Ehhez ívet töltünk ki, amin szerepel a „pruszik száma”, gondolom a tésiek közös cucca van jelölve számokkal.
Sün sehogy se tudja értelmezni, mi meg rosszallóan csóváljuk a fejünket, „nahát megveszi a pruszikot, de meg se nézi a számát. Legalább kérdezted volna meg! Most honnan fogod tudni?”
Kicsit még szemétkedünk, mert szemétnek lenni néha jó, aztán elröhögjük magunkat. Most már nem tudnánk így megetetni.
Odalent főleg a gebődés, agyag és a sok denevér a jellemző. Szép lassan, komótosan haladunk, amíg csak a járat el nem tűnik. Egyszerűen nem folytatódik. Hát ez képtelenség!
Keressük mindenfele, valószínű ez az U-szifon és az a helyes kis omladékkupac zárja el.
Ki kéne ásni, de elég hosszú idő lenne, inkább egy agyaglejtőn jót dagonyázunk. Persze, a hőmérőt nagyon tudományosan megnézzük.
Kifelé még egy kisebb omlást kell átvészelni, aztán indulhatunk is a nyakig érő hóban hazafelé takarítani és összepakolni.
A kocsiban próbálunk énekelni, a hó lassan esőre vált, mire beérünk Budapestre.
Egy kocsma még belefér, aztán szétszéledünk, beleolvadunk a hétköznapokba, hogy titokban felkészülhessünk a következő túrára.
Frenk
|
Az alsóhegyi hétvégénk úgy kezdődött, hogy néhányunk kitalálta, hogy péntek szabi, érkezés nagyon hamar a célhoz, és felszínezés környíken, Ezért az alap terv: indulás hamar, ezért ébresztő hajnalban. Eddig semmi probléma se nem volt. A személyek felvétele az alábbi sorrendben történt: Dóri, Adria, Anita aki ultra brutál hiper finom reggelivel várt minket. Köszönnyük szépen :D Hát nyilván ott azé elidőztünk rendesen többek között a vices tojlett miatt, nahmeg a teák, meg finom falatok nyááám. (Zécske ismét megfogadta, hogy soha többé nem indul el csak csajokkal :D) 11kor indulás, irány Alsóhegy. Kicsi sárga tömködve mindenféle barlangos jóval (Köszönnyüüük Vali, hogy rank merted bízni ) fél 5 környékén érkezés a célhoz, közben kicsi kocsi leterhelődött teljes egésziben tecsónál :D hihi... Este ivás, többiekre várás... Vááá megérkezett Rájen klános kocsi, végül Hepe részleg... Kocsmában jéééé ismerős barlangász fejek táncolnak a parketten :D
Másnap kétfelé oszlottunk miután megmásztuk hirhedt lófingató emelkedőt.... egyik csapat 404, meteor... jáááááááááj hát ezek mennyire de mennyire gyönyörűségesek... főleg a meteor utolsó nagyon hatalmas nagy terme. Kötél mentén a magasban végig balettozni, szájtátani, és huu u mennyi cseppkő azannyja, még cseppkő óvoda is van... hámég most is bizsergek ha belegondolok.... 404 uccsó létra parás volt kissé, nohmegaztán széndioxidos is, uh Zé és Bongyor visszamaradtak, még Anitánk,Adriánk, Macsónk és Manónk félelmet nem ismerve veselkedtek neki a létra aljának megtekintéséhez. Dúúrvák vagytok!! Este kiérkezés a barlangokból, sötétben bandukoltunk lefele, kocsmában tali, aztán go haza... sokan kimentek kocsmába, állítólag táncos estet csináltak, mi többiek aludtunk :)
Végül a hétvégét a baglyokkal zártuk... hátpfff jaaaj dejóo volt.... olyan jó az a barlang... Csapat: Macsó, Manó, Dóri, Frenk, Hepe (aki majd szélütést kapott az első akna felénél mikor rájött, hogy fönt maradt a kantyúja :) de Bongyor megmentette az életét, és megkönyörülve rajta utána vitte ), Bongyor, Zé. Technika a köbön. Lementünk a mozdonyig,ott visszafordultunk és végül kijövés. Itten a felszínen Adriánk és Anitánk vigyáztak cuccainkra amíg mi gépelgettünk odalent. Indulás le a hegyről, pakolás, takarítás, indulás haza... Utolsó előtti állomás Mr. Burger nyááám (megetetett kiskutyaaa Dóri módra Ez némi mutogatást igényel, leírhatatlan!!!). Mivel a sofőrünk fáradt volt, és majd elaludt vezetés közben megálltunk fél órácskára szunyákolni, végül Zé átvette a kormányt szinte az út egészére. Érkezés haza fél 3kor :D
Köszönnyük a túrákat!!!
By Bongyor
Első őszi hosszú túránkat a Bükkbe szerveztük. És ha Bükk, akkor bizony a híres-hírhedt csurgói ház. Nekem az első, de a többiek ódákat zengnek róla.
Kimondott kiscsoportos túrának ígérkezett, mivel egy kocsiba koppra befért a csapat. Név szerint Drogos, Ryan, Zé, Hepe, Frenky.
Az odaút eseménymentes is lehetett volna, ha… Ha megtaláljuk a Tecsót. Vagy Miskolcot építették át vagy a GPS alkalmatlan a feladatra (bocs Hegyó J), más tipptyem nincs, de fél óra keringés után a közönség- és a telefonos segítség elhasználásával tudtuk csak megkezdeni az ellátmány beszerzés végrehajtásának megvalósítását.
Zsákmánnyal megrakodva végre elértük a házat. Szép. Gyors egyeztetés, vacsoraszerű táplálkozás, görnyedés a térképek fölött. Básszus, a Bodzást be is kell nittelni! Próba a nittbeütővel. Négyen állunk neki, de csak tíz perc alatt sikerül beütni. Na, ezzel holnap még szopni fogunk!
A borús másnapot a tojásrántotta indítja el, ha meg tudnám enni. Marad a kenyér rágcsálása a teával. Célunk a Bodzás oldali egyes, kettes víznyelők.
Kocsival tartunk a cél felé, majd gyalogra váltunk. Az úton fölfelé gyönyörű szép gombák, mohák, harasztok. Azért egy kis zsörtölődés, ki is vigye fel a közös motyót.
Elérjük a Bodzást, beöltözünk, legórjuk a kötelet és Ryan leereszkedik a nittbeütővel felvértezve. Az már most látszik, hogy a kötél durván fölfekszik. Várunk, sokáig nem történik semmi, majd fény tűnik fel az akna szájában, előkerül Ryan feje. És cirádás körmondatokban sorolja a nehézségeket. Najó, nem nittelünk, menjünk tovább. Hegyó rejtélyes kiszsombolyos térképeinek most hasznát vesszük. Itt van a közelben a Csemetekerti víznyelőbarlang. Nem is köteles, na legalább nincs ami felfeküdjön.
A bejárat egy helyes kis, meseszép patak mellett van, pára, zöld növények, a csobogó víz, mind-mind gyönyörű. Érdemes pár percre megállni és körülnézni. Na, de barlangászni vagyunk itt, gyerünk csak lefelé! Előtte lehámozom magamról a slószt. Hiba volt.
A térkép említ egy travit, de ez ránézésre több annál. Tékára kötünk egy kötelet és szépen ledülferezünk. A réseken át csepeg, csurog, folyik be a víz, hiába itt van a patak valahol fölöttünk. Jókora agyagos szmötyi nehezíti a bejutást a Denevér-terembe, de ezen átkúszva szépséges cseppkövek és egyéb geológiai látnivalók tárulnak szemünk elé. Na meg néhány denevér és csontok. Aztán egyszerre csak felbukkan némi maradvány. Úgy látszik valaki épp a járatban feledkezett meg magáról. A leletben gyümölcsök magvai is vannak, innen az ötlet: itt bizony nyest tanyázhat. Ryan hamarost elkezd kifarolni, nem szeretne a szűk részen szembetalálkozni egy megriasztott, vérben forgó szemű nyesttel.
Mindannyian vissza a kiindulási pontra, aztán át a beszédes nevű Szifonon. Egy rövid kuszoda, amiben persze szügyig áll a víz és még csordogál is az utánpótlás. Ide csak három mindenre elszánt barlangász megy be. Agyaglejtő, amin a lecsöpögő vizek kis „agyagcseppköveket” hoztak létre. Innen egy kis travizással elérhető a végpont, aztán mást már nem is látni. Indulunk kifelé. A travinak nevezett részen Ryan pár lépésből feljut, Dóri hozta a slószt, én meg… én meg próbálkozom lépőhurokkal, kepesztéssel, de sehogy sem érem el a lépést. Így hát lekönyörgöm a slószom. A maillon csupa agyag, a mellest eleve körülményes befűzni, megszenvedek a kijutással.
De megérte. Amilyen kicsi a barlang, olyan szép és szinte él.
A közelben még egy zsomboly van, az Útmenti. Télleg közel van és télleg útmenti.
Elkezdődik a beszerelés, közben egy helybeli ember gyönyörködik bennünk és felszerelésünkben. Leérve az első aknába megint csak fekszik a kötél mindenhova.
Egy szűk nyílással indul a következő akna, de túl szűk, túl felfekszik, túl nincs téká, dübel, akármi. Áh, hagyjuk, nézzünk körül itt, nem kell mindenáron erőltetni. Szép kis barlang, de az előbbi sokkal kedvesebb volt. Menjünk is ki, itt már nincs több dolgunk.
Kiszerelés után ebédelünk, beszélgetünk, figyeljük egymáson a sün-kór tüneteit: giliszta-fogyasztás, pisze orr, gomb fülek. Egyelőre mindenki negatív. Jól el is ment az idő, lefele tartunk, megint gyönyörködünk a gombákban. Zében feltámad a gombavadász, de bármiféle határozó nélkül nem mer senki belevágni.
A kocsihoz érve kiderül, hogy Hepének bizony tankolni kell, evégett Miskolcra be kell látogatni. Jajj, most kénytelenek leszünk megvárni őt Burger Úrnál. Annyira kár…
Hamburgerek, turmixok, kávék fogyasztása, egy párocska akusztikai bántalmazása.
Visszaér Hegyó, elfogyasztja hamburgerét, kérem vigyázzanak, a menet indul! Következő megállóhely a Szikla.
A tévében Megasztár, X-faktor, valami ilyesmi a helyi közönség lelkesen szurkol kedvencének. Mi bevonulunk söreinkkel és szolid csocsómérkőzés kezdődik. Pörgetni nem ér! Drogos nagyon okosan a ruháját szárogatja a radiátoron. De a többség hagyja vizesen rothadni. Mármint a saját cuccát. Csocsó után darts, a nyilak mindenhova repkednek, szerencsére a tábla körül elég nagy a parafa védőburkolat, nem lyukadunk át a szomszédos helyiségbe. Muszáj lesz kijelölni biztonsági- és veszélyzónát.
Tök jó a hely, jó a móka, de az igazi ok, amiért kitartunk itt, az a csapat bővülése. Valiék ugyanis szélsebesen száguldanak felénk, érkezésük este kilencre jósolható.
Jópár sörön túl vagyunk már, mikor megjönnek. Addigra viszont megkomolyodunk. Van aki lassan már indulna, de Gábor és István még nyom egy darts partit, Zoltánnak pedig még csomó van a söréből.
Felérve a becuccoláskor kiderül, hogy orvul elfoglaltam Valiék törzshelyét. De mivel ez első Csurgózásom, szemet hunynak a vétség fölött.
A költözködés után takaros száradó overál és nyúl paraván mögött megkezdődik az esti ülésszak, amelyben végül megszavazódik a holnapi túraterv.
Vacsora után egy kislétszámú különítmény indul barlangba, ami nagyon vizes és nagyon szép. És egy pele lakik a környező bokrokon.
Annyira szép, hogy csoda még én is hangosan(!) lelkesedem, és annyira vizes, hogy konkrétan ömlik a nyakunkba minden.
A felszínen már mínuszok vannak, így parancsra a kiérés sorrendjében nem várva senkit egyenként indulunk haza, de a házhoz már egyszerre érkezünk.
Fél kettőkor megnyugtatjuk a felszíni ügyeletet és egy sör mellett még beszélgetünk.
Így nem csoda, hogy Hegyó másnapi aznapi ébresztőjére nem reagálunk.
Mára is közeli kis zsombolyok vannak. Lassú készülődés, amibe még belefér a Bálványoson álló kilátó megvizitálása és a Tátra csúcsainak észlelése. Sőt, a régi sífelvonót is megtaláljuk, de forgatni nem sikerül, Pityke szerint a csigahajtómű miatt.
Nagy sokára elindulunk a Bánkút közelében levő Nyárjúhegyi zsomboly és barlanghoz.
Bánkúton némi CIVILizációra bukkanunk, turisták jönnek szembe az úton. Majd a sípálya mellett bevesszük magunkat az erdőbe. Most nem kell túl sokáig keresgélni, viszonylag hamar rátalálunk a barlangra, aminek a bejáratában hatalmas levélkupac éktelenkedik.
Meg is kezdjük a túrát, egy darabig még térdig süllyedünk az avarban, aztán egyre omladékosodnak a lemászások. És egyre több a denevér, úgyhogy megfontoltabban mozgunk.
Egy kis fonal húzódik a járat mentén, így eltévedni sem lesz módunk. Tán az utolsó lemászás előtt állunk, vagy inkább akna ez, vagy mi? És az sem biztos, hogy az alja az, amit látunk. Nézzük jobbról, balról, fentről, lentről, sréhvizavé, de csak nem akarózik senkinek sem lepróbálkozni.
Kiérvén megkeressük a zsombolyt, ami nem nagy kunszt, mivel pont fölöttünk van pár köpésnyire.
Ámde a bejáratnál mindjárt szalamandrát látunk. Rövid, húsz méteres ereszkedés után már lent is vagyunk, és újabb szalamandrát találunk. (Ők be is lettek jegyezve tudományosan, igényesen a vadonlesőbe). Az akna alján egy lejtő, tele omladékkal. De a falak magasak, tán a felszínig ér a járat. Aztán egy rövid átbújás és máris egy omladékos teremben vagyunk, amire talán a varázsdoboz szó illik a legjobban. Mászunk erre-arra, föl-le de mégis a teremben vagyunk, látjuk egymás fényét az omladékkupacok között. Akárhogy óvatoskodunk azonban, egy kisebb omlás elindul és a sisakomon landol. Ryan erre letiltja a további felderítést, és kifelét vezényel. A lejtő alján az omladék miatt lelassulunk. Ugyanis meg kell várni, amíg a kolléga elér a lejtő/emelkedő tetejére, közben kőlavinát indítva, majd megvárni, míg felér a felszínre és eltisztul a lyuktól, mert a kötél alatt csak egy embernyi a hely és pereg le az avar, némi kővel fűszerezve.
Így hosszan eltart a kifelé, van idő fényképezésre, Pityke kattogtat is rendesen.
Csak kint töprengünk el igazán, hogy bizony ha hirtelenkedünk, csúnyább vége is lehetett volna, mint egy kis kőomlás.
A házhoz visszaérve a csodás napsütést és meleget élvezzük a jó ebéd mellett. Napozunk, szárítkozunk és sehogy sem fűlik a fogunk az újabb zsombolyokhoz, amik pedig itt vannak „közel”. Miközben a verőfényes őszi napsütésben a száradó overálok nehéz illatot lehelnek a lágy szélben, turisták érkeznek, bekukkantanak a házba, körbeleskelődnek, majd cuccainkat nézve felteszik a kérdést: Barlangászok vagytok? – Igen. – Látszik.
Na, köszönjük szépen.
Mostmár több barlang nem lesz, így szép lassan készülődni kezdünk.
Összepakolva a cucc, de nem a legjobb a hangulat. Ryannek kavarog a gyomra, az ebédje is kárba veszett, Vali „erdőt lát”, Zét meg engem különös viszkető kiütések borítanak homloktájon. Pedig nem is aludtunk egy szivacson.
De összegezve: Bükk ismét megmutatta, hogy nem csak a felszínen szép, hogy érdekes állatvilága van, hogy érdemes Csurgóra jönni, érdemes barlangásznak lenni!
Köszönjük!
|
2011. május 18. szerda, 13:40 | 
Írta: Frenky | 
| 
| 