Belépés



Ki olvas minket
Oldalainkat 17 vendég böngészi

Túranaplók

2013. november 16., Bükk

Két kocsi, két találkozási pont… Az indulás körül némi bénázás volt még a XX. kerületben. Tipikus példája annak, hogy a női és a férfi agy nem ugyanúgy tájékozódik, pláne, ha két férfi beszéli meg egymás között, amikor én megmondtam, hogy hol leszek, na az nem ott van és nem úgy néz ki, de szerencsére Macsó a szelektív kukák és a soroksári útból már tudta, hogy merre lehetek, így alig kis csúszással sikerült elindulnunk Ryanhez és végül csak fél órát késtünk, amit be is hoztunk Valinál. Az indulás simán ment, elrendeztük sorainkat dohányosok és nem dohányosokra bontva. Katával (A lány, Tamara, Zsófi), Ryannel, Thomasszal, Zével és Blitzzel (A k* nagyfejű kutya) a Ford fedélzetén útnak indultunk. Hátul szisszentek a sörök és rádió hiányában az „öreg” régi anekdotákkal kápráztatott el minket. A cuccok nagy részével az anyahajó méretű Navara is útnak indult a csapat másik felével: Vali, Csibe, Pityke, Macsó és Hepe is robogott az autópályán egy ígéretes hétvége reményében.

Tökéletes időt futottunk Miskolcig itt volt némi vita a Fordban a nagy Tesco és a Tesco Extra elnevezések között, és a GPS és a ki merről szokta megközelíteni a nagy Tescot, de az extra is nagy… a lényeg, hogy a Tesconál volt megbeszélve a találkozó és a közös vásárlás, hogy feltankoljunk megfelelő mennyiségű létfenntartáshoz szükséges készletet a szilárd és a folyékony változatból. Kisebb különbséggel tovább indultunk a csurgói ház irányába, körülbelül este 10 lehetett. A sötétben egyre szűkebb utakon igyekeztünk felfelé, majd lefelé. Mivel én még itt nem jártam és igazából gyerekkoromban voltam utoljára a Bükk-hegységben, így minden olyan volt, mint egy kisgyermeknek. „Fáááák, szakadéééék, sötéééét, fééény, Zééé pisil, Thomaaasz neeee mááár, most tényleg ráfordulsz kocsival és megvilágítod?????”

Megérkezvén, igyekeztünk elbújni a többiek elől és ez sikerült is, a tökéletes álcázási technikánknak köszönthetően, ami kimerült a következő hasznos tanácsokkal: „csend, húzd le a fejed! Ne nézz fel, mert a szemed fehérje elárulja, hogy itt vagyunk.” „de a kutya fehér” Persze így is sikerült elhitetnünk a Navarával érkezőkkel, hogy mi még nem is vagyunk itt és jól megleptük Őket. Hahahahaaaa…

A házban kezdetben hidegebb volt, mint kint, így a fiúk dacolva a fogcsikorgató faggyal neki láttak fát aprítani, vagyis láttak volna, de nem volt baltánk. Hála Katának ezt a hiányosságot gyorsan pótolták és megkezdődött az aprítás. Hetekre előre daraboltak, annyira belejöttek. Szépen lassan mindenki beszivárgott a házba, főleg amikor a kutyának kitett rizses, csirkefejes kaját kézzel kutyultam meg és próbáltam vele megetetni, mert szegénykém annyira el volt telve a friss illatokkal, hogy képtelen volt az ételre koncentrálni. Ennél a pontnál Ryan tutira bement. Csibe pedig egyszer megjegyzéssel állt odébb: „Blitz azt én sem enném meg.” Kutya megvacsorázott így mi is kipakoltuk a portékáinkat az asztalra. A kályha szépen átmelegedett és mi is átmelegedtünk némi forralt bortól és egyéb nedűktől. Első esténk csendesen telt el, minden fenyegetés ellenére az elsőnek elalvó Macsónak sem esett bántódása reggelre.

Másnap két csapatra szakadtunk. Az egyik fele a „meglepetés” barlangot (http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=cave_5372-16) látogatta meg. Ryan, HePe, Pityke és Macsó így elszakadt tőlünk. Mi HePe által ajánlott Geo láda kereső sétára indultunk.

Blitzet felöltöztettem a hámjába és a derekamra csatoltam, mindenki magához vette a motyóját és magunk mögött hagytuk 11 körül a házat. Eleinte minden apró kis gombánál megálltunk, mivel Zé mindent begyűjtött, amit arra alkalmasnak ítélt. Követtük a kék jelet. Az első célunk a Mély-sári-barlang volt, amihez le kellett térnünk az útról fel a hegynek az erdőn át. Első találkozásom a barlangok lakóival ilyen „kellemesen” közelről igen megindító volt. Kis denevérek, csigák, pillangók tanyáztak idebent elbújva a közeledő hideg elöl. Elsőnek kutyával közelítettem meg a bejáratot, de az első pár lépés után kihátrált mondván, szánhúzó kutya nem barlangi medve. Azért én visszatértem egy fejlámpával és óvatosan Csiba és Kata után merészkedtem, vigyázva a kis lakókra.

Követve Jozsint 906m-re vezetett az utunk Három-kőre, itt találtuk meg a geoládát is,melyben roppant értékes tárgyak sorakoztak, így mi is elhelyeztünk egy Kelempászos matricát az utókornak. A kilátás gyönyörű volt és magával ragadó, percekig csak álltunk a hegytetőn és álmélkodtunk. Megtekintettük még Tar-kőről is a gyönyörű kilátást, ahol szintén egy Geo ládára leltünk. Találtunk fél literes Sopronis doboznál (miért ne lett volna nálunk sör?) nagyobb őzláb gombát, fakitermelést, láttunk őzeket (vagy szarvasokat), ahogy felettünk a fák között rohantak-megálltak-megszemléltek minket-ezt többször, aztán tovatűntek az alkonyatban. GPS elvezetett minket még egy kisebb barlanghoz. A nap már lassan lebukott a horizont alá, így igyekeztünk gyorsabbra venni a tempót. A közel 18 km-es út után túrázós csapatunk fáradtan állapította meg, hogy ma már nem megyünk barlangba, mert fáradtak vagyunk és „gyors pálinkasörbor” már különben is ittunk, így nem lehet… *ártatlan arc*. A barlangból visszatért ifjak még mentek volna, de mi felvállaltuk, gyengék és szomjasak voltunk! Én személy szerint másét szagoltam volna, mert a saját lábamat egyáltalán nem éreztem. Az este hangos, néha ordítós UNOzásban telt el. Ennek egyszerű oka, hogy szinte senki sem ismeri az UNO igazi gettós szabályait, így néha jó hangulatú vitákba torkollott a játék, vagyis velem ordítoztak, hogy ezt így NEM szabad, meg ne tedd oda… meg kell valljam, igazi tehetség vagyok, mert annyit igyekeztem csalni, hogy egyszer sem nyertem! Így utólag visszagondolva azért sem nyertem, mert Macsót is rávettem a csalásra, de Ő úgy csalt, hogy én ne nyerjek … kijelentette felelőtlenül, hogy Ő ugyan egy kortyot nem iszik, így minden feles után kapott egy ígéretet egy pofonra, ha jól tudom még pár pofon lebeg a levegőben, ami csak az adandó váratlan alkalomra vár. Thomasz már bőven elmélázott a holnapi menün az asztalra borulva, így ennek az estének Ő lett az első elalvója. Csibe sajnos fejfájósan dőlt ágynak, de a kicsi tér miatt, hallhatott minden mozzanatot. :D A pofonok végkimenetelét már én sem láttam, mert beájultam az előbb említett elmélkedő mellé egy-két órával később.

Vasárnap reggel egy nagyon jól sikerült rántottával indítottuk a napot! Beágyazás, cuccolás, takarítás és irány a Soltész-kerti-mésztufabarlang

Miközben Vali és Zé elvitték Blitzet egy kellemes sétára, addig minket várt a meglepetés, volt néhány sejtésünk, meg elejtett megjegyzés, de nem tudtuk mi az pontosan, itt még egyikőnk sem volt. A parkolóban átvedlettünk az uniformisainkba. Kezdésnek akkor lepődtünk meg, amikor az út mentén Ryan felnyitott az avar alól kikaparva egy csatorna fedőt. „Ahham, akkor most besegítünk a csatornázási műveknek!” A létra aljában már barlangszerű volt a helyzet és tovább haladva is egyre szebbé vált a környezet, bokáig érő hideg vízben jutottunk el egy vascsőig, amiben éppen elfértünk lapos kúszásban. kb. 15 méternyi gebődés után egy terembe értünk, ahol kb. 2-3 ember fért el egyszerre, mert innen ismét egy cső folytatódott. Volt némi tumultus és sorban fekvés… az utolsó terembe szintén kevesen fértek be, így vetésforgóban préselte át magát mindenki, majd megcsodálván a szépséges kőzeteket, irány vissza csövezni. A barlang a létrától a másik irányba is folytatódott. Néhányan lelkesen elindultunk a bokiág, csizma középig, majd térdig érő 8 fok körüli vízben. Az első sikolyok akkor törtek fel mindenkiből, amikor ez a kellemes víz szépen beszivárogott a csizmáinkba és a beizzadt lábakat el kezdte hűteni. A kisebb hidegtűrő képességűek itt feladták és visszafordultak. De páran a hideget megvető bátorsággal tovább haladtunk és igyekeztünk a szélén maradni, hogy a néhol mellig érő víz ne juthasson fel addig. Nyilván azért tudjuk, hogy mellig ért, mert feljutott! :D

A hosszas séta után egy újabb csővel találtuk magunkat szemben, aminek sehol sem akart vége lenni és nem tudtuk mi várhat ránk a túl oldalon, így visszaevickéltünk a létrához, majd feljöttünk a felszínre. Meglepődött arcok fogadtak minket a felszínen túrázó, sétáló emberek részéről. Mivel korán értünk ki, így a kocsi kulcsokkal Vali és Zé kirándult el valamerre. Ezen felbuzdulva megtekintettük a többi csatorna fedőt is, talán sikerrel járunk, hogy valamelyik alatt még megbúvik egy-egy rejtett barlang. Szerencsére szép időnk volt, így nem fagytunk nagyon át és még fűtött minket a friss élmény varázsa is. Azért a biztonság kedvéért Ryan ledumálta a legközelebbi büfés nénivel, hogy had kérjünk ki egy kört, tuti nem megyünk el fizetés nélkül, így a sör és a forralt bor is át tudott minket melegíteni.

Gyönyörű naplementénk volt az autópályán, élményekkel gazdagon robogtunk el a lenyugvó nap sugarainál, vissza az egyszerű hétköznapokba, reménnyel és kitartással, hogy még sok ilyen hétvégét tölthetünk el együtt (én szívből remélem, mert isteni szuperül éreztem magamat) …. THE END!!!!! (én hallom a fejemben a western zenék tipikus zenéjét, ahogy a főhősök ellovagolnak a naplementében….:-D)

 

Módosítás: (2014. január 29. szerda, 15:25)

 

Tisza-tó kenutúra, 2012. 07. 6-8.

Csapatunk már számos helyen járt, így barlangokban, hegységekben, tavak körül gyalog, két keréken, lovon, autóval. Ami eddig hiányzott, azt most bepótoljuk, megszervezzük a Kelempász első vízitúráját. Méghozzá a Tisza-tó vizein.

A szervezésben még biológiai érdekeket is figyelembe veszünk, mert szeretnénk beevezni a júniusban költés miatt lezárt rezervátumba is.

Csapatunk összeáll: Старший лейтенант: Csibe, Vali, Zé, Ryan, Pepe, Pepéné Ildikó és Капитан 1-го ранга: Frenk.

A bringatúráról ismerős Poroszlón szállunk meg egy helyes kis kempingben, csak most rendőrbál nélkül. Mint kiderül ez a törzshelye a Békatutaj Egyesületnek, akiktől a kenukat is béreltük, így nem lesz nehéz velük a kommunikáció. A kemping egyébként a vízitúrázók központi gyűjtőhelye is, aki sátrat ver az szinte biztos, hogy előbb-utóbb a tavon köt ki. Még egy retró tűzoltó fecskendő is parkol itt, de ez csak másnap reggel realizálódik. Gyorsan felütjük a sátrakat, szinte mindenkinek jut hely. Aztán mivel fölösleges kaját nem cipeltünk felkeressük Poroszló legjobb hamburgeresét. Sokáig megyünk a főút mellett, míg egynéhány végleg bezárt csárdát elhagyva ráakadunk egy nekünk tetsző helyre. Ezt ki is nevezzük hadtápterületnek, a holnapi vacsorát is itt fogyasztjuk terveink szerint.

Mire a szállásra visszaérünk, szinte lemozogtuk a burgert, de azért a kemping kocsmáját még ki kell próbálnunk. A visszafogottabb vízi emberek elnéző mosollyal fogadják a föld alól kiszabadult barlangászok züllését, melynek során pólók és melltartók cserélnek gazdát percek alatt.

Reggel. Dől ránk a fény és az egyre melegebb sátrakban összeszedjük útravalónkat. Most nincs szükség szutykos overálra, slószra egy fürdőgatya és némi póló kényezteti nehéz vasakhoz, hevederekhez szoktatott testünk. Megcsodáljuk a tűzoltó autót, aminek német tulajdonosai szívesen magyarázzák a jármű történetét. Kár, hogy keveset értünk belőle.

A kenukhoz nem kell sokat gyalogolni, és meglepetéssel vesszük észre, hogy ez az a hely, ahol a bringatúrán a kölyökkutyákkal találkoztunk. Eredetileg 2-3 személyes járműveket szeretnénk kipróbálni, de egy hatalmas óriáskenu, A Busz egyből megtetszik nekünk, ráadásul pont beférünk mindannyian. Már a vízhez cipelés sem könnyű mulatság és hamar kiderül a kormányzásra is lassan reagál ez a nagy jószág. Ahogy haladunk a kisebb öblökben, nádasokban egyre jobban kiismerjük hajónkat és már nem esik nehezünkre egy-egy élesebb forduló bevétele sem. Megállunk a tanösvénynél is, ahol a többség illegálban megnézi a kilátót, mi pedig Ryannel igyekszünk egy monokinis lány szemébe nézni.

Miközben fehér homlokú szárcsák keresztezik utunkat és fejünk felett récék suhannak, a legénység megismerkedik a hajózási szabályzattal. Mire kikeveredünk a végtelen nádasból és kikötünk Poroszló strandján már mindenki tisztában van az „egy vagy két előfogatot adó géphajó mögött haladó mellévett alakzat" és a "műveletképességében korlátozott hajó kiegészítő jelzései; az elhaladás egy oldal felől szabad" látható jelzések elhelyezésével.

A strandon néhányan fürdenek, de a legemlékezetesebb Pepe és Ryan furcsa viselkedése, amit csak fokoz Pepe rózsaszín pólója, amiből topot csinált, mert így „nincs melege”!

Mert meleg az van. Sőt. Áthaladva a híd alatt a távolban megpillantjuk a kormorán telepet. Ám ekkor már iszonyatos a hőség és a nyílt vízen sehol árnyék. De a madarak látványa megérte, a fekete állatok között néhány szürke gém is ágaskodik. Egész bizalmasok, csak közvetlen közelünkben reppennek fel. Valahol erre kell lennie egy átjárónak, ami valójában egy szűk vízi ösvény a Tiszára, amely fölött összeborul a fák koronája…

Sajnos nem találjuk meg s mivel már többek feje kezd felforrni, a part felé navigálunk. A kikötőhely nem éppen bizalomgerjesztő, haltetemek hevernek szerteszét enyhe dögszaggal bevonva a partot. Amúgy is a nagy meleg miatt rengeteg felfordult kagyló úszkál a vízben s nekik is kezdett szaguk lenni.

Addig tipródunk a halbűzös parton, amíg bele nem lépek egy sulyomba. Pár perc kínos vinnyogva fetrengés következik és szidom az aljas növény összes felmenőjét. Ezután sürgős indulást javaslok, megpróbáljuk hátulról megtalálni az ösvényt, de csak újabb madárseregeket riasztunk a mindinkább sekélyebbé és posványosabbá váló vízben. Az egyre reménytelenebb tekergés után visszafordulunk, amíg még tudjuk merre járunk. Az utat kisebb fennakadás zavarja meg, egy víz alatti fa fogja meg kenunkat. De a madaras vízbe merülve viszonylag gyorsan felszabadítjuk.

Ismét kikötünk a strandon, remélve, hogy a délelőtti cseh lánycsapat még kint sütteti magát a parton. Ám helyettük mentéshez készülünk egy felborult kenu miatt. De ezzel a dög nagy busszal a fürdőzők között nemigen merünk lavírozni. Korábban keményen meghúztuk az evezőket s meglepő sebességet értünk el. Akkor éreztünk, ezzel a tempóval egy úszkálót elütve kapásból „talált-süllyedt” eredményt érhetünk el. Amikor látjuk az ijedtségen kívül nincs bajuk, továbbevezünk. Már csak azért is, mert lassan gyűlnek a fellegek, így a hazaérés mielőbb indokolt.

Otthon az igényesebbek megfürdenek, a többiek pedig inkább a sörözést választják. Körülöttünk a Békatutajosok elismeréssel adóznak hajóvezetői tehetségünknek. Mikor reggel megtudták, hogy a buszt vittük el már előre készültek az elakadt, vízbe fordult szerencsétlenek fogadására. Erre azonban nem volt szükség, a kezdeti ismerkedés után uraltuk a hajót. Hiába, a barlangász majdnem minden problémát megold!

Este aztán felkeressük hamburgeresünket. Itt viszont kis konfliktus tör ki a poros asztal miatt. A balhé már kezd többünknek kellemetlen lenni és csak találgatunk ezek után mi kerül bele a hamburgerekbe. Végül, miután az adagok így is finomak voltak, a diplomáciai különítmény pironkodva kér bocsánatot a pincér lánytól.

Hazafelé már nagyon várjuk a kocsmázást, de lesápadva és a döbbenettől elakadt lélegzettel vesszük tudomásul, hogy már bezárták. Elkeseredésünkben gyorsan aludni térünk.

Reggel kérdőre is vonjuk a recepciós-kocsmárost, aki mentegetőzve mondja, ha szólunk nyitva maradt volna… Hát ezt bebuktuk.

Aztán, miután kiderült sem Pepe sem Ryan nem fojtogatott éjszaka, nekivágunk a Kis-Tiszának, amin át eljutunk Tiszafüredre. Útközben megállunk Porong-tavánál, ahol a kilátóban megcsodáljuk ezt a gyönyörű vízi világot, fotózkodunk, majd bemutatok a busszal egy helyben fordulást. A Tiszán átvágva megpihenünk egy homokos parton, végül elérkezünk Zé törülköző villantós helyére, a tiszafüredi strandra. Itt a többség pancsizik, utána hamburgereléssel ütjük el az időt.

Mivel már csak fél napunk van lassan elindulunk visszafelé. A hazaúton kisebb konfliktus alakul ki a döglött kagylók körül. De legalább megtudjuk az örök érvényű igazságot: aki köcsög, az köcsög!

Érkezéskor lecsutakoljuk járművünket, érzékeny búcsút veszünk tőle és pakolás után a maradék időben a békatutajosokkal beszélgetünk, majdnem pólót is cserélünk és Zé rájuk hagyja megmaradt ebédjét, amit szívesen fogadnak. Legjobb tudomásom szerint ízlett nekik.

Így ért véget első klasszikus kenutúránk. Remélhetőleg még több is fogja követni. Külön köszönet a Békatutaj Egyesületnek, és bár közös programok egyelőre nem szerveződtek, örömmel látjuk, hogy immár nekik is saját barlangi túravezetőjük van.

Reméljük még találkozunk földben, vízen, levegőben(?), addig is szerencse fel!

 

Módosítás: (2013. november 12. kedd, 10:33)

 

2013. március 8-10., Bükk

Nem indult jól a túra, mert a Csúrgói ház kulcsa késve érkezett meg a postával, és csak szombaton reggel lehetett átvenni. Sajnos Pityke is dolgozott későig, ezért 2 kocsira bomlottunk és fél nap eltéréssel követtük egymást. Ryan kikönyörgött egy Létrási ház kulcsot. Frenky tikkelni kezdett, amikor kiderült, hogy a durva esőben és a masszív ködben neki kell vezetnie. A szokásos tévelygés a miskolci Tesconál megvolt, közben telefonon egyeztettünk Valiékkal, hogyan és mikor érnek le másnap (ezt később a kizárólagos fültanú Ryan teljes egészében elfelejtette). Több komoly víz által okozott kár volt az amúgy is szétfagyott úton végig, és még hókása és jégréteg volt a házhoz vezető úton. Hármasban a hideg házban kicsit erősebbenk hatott a ház akusztikája, de ahogy melegedett a levegő – és fogyott az ital –, úgy oldódott a hangulat is.

 

Szombaton reggel készenlétben vártuk Valiék érkezését, és a friss hírektől teljesen elszigetelve – a térerő hiánya miatt – egyre türelmetlenebbek lettünk. Egy idő után úgy döntünk, kinevezzük a Sziklát félútnak, és ott találkozunk, útközben a térerőhatáron átérve Valiékat is értesítjük erről. Mint kiderül, előző este megbeszélték Ryannal, hogy végül ott kell kikötnünk, sőt, már egy ideje ott várnak ránk :) Úgy döntöttünk, átköltözünk Csúrgóra. Valival ketten tábort bontunk, Csúrgón pedig kipakolunk. A ház előtt egy nagy tó van, még mindent hó borít, azt pedig sűrű köd. A többiek viszont a Fehér Sas Panzióban landoltak a Szikla után... Végül 4 óra körül indulunk le a Diabáz-barlangba. Tudtuk, hogy sok vízre kell számítani, de ennyivel nem terveztünk. Már a létra alján tiszta víz volt mindenki. Néhány tízméter megtétele után már fogvacogva toporzékoltunk a több kilóval nehezebb overallokban. Egy szűkebb járat előtt fordultunk vissza, ahol a jegecses vízben kellett volna továbbgebődni. Többen szívesen továbbmentek volna, de csak neoprén támogatással. Nagyon félelmetes hangja van a dübörgő víznek a barlangban, és semmilyen trükkel nem lehet felmelegíteni a csuromvizes overallba csavart testeket. Kifelé már alig bírtam ráfogni a létrára, annyira elgémberedtek az ujjaim. És majdnem csukva maradt az az atombiztos csapóajtó! Még Pityke a medvényi erejével is csak nehezen tudta feltolni az indokolatlanul nehéz vasat. A házig kocogtam, csak a következő lépésre figyelve, még a tavacska vízmélysége sem érdekelt, amúgy is tele volt a csízmim hideg vízzel. Villámgyors, pironkodást nélkülöző átöltözés, szigórúan lesunyt szemekkel. A ruhákat pedig szép sorban kiterítjük a jól megtömött, bár kissé betegeskedő kályha elé. Aztán engedünk a Fehér Sas hívó szavának :)) Megint :) Evés-ivás, a tulaj gyerekeinek szórakoztatása. Ryan elalszik a hencseren... hiába, az ő korában... Aztán hazavisszük az öreget, le is fekszik izibe :) Éjszaka még felriadunk a kályha puffogására – illetve a" füstjelző" Vali figyelmeztetésére –, de a füstön és némi hamun kívül mással nem lepett meg minket.

 

Vasárnap reggel nyugis készülődés, takarítás. Pénzt az asztalra. Az aznapi terv 3 kisebb barlang közel a hazafelé vezető úthoz. A Sajt-barlanggal kezdünk. A bejárat szép, mohás, kövekkel kirakott kis lemászással kezdődik. Már itt látszik, hogy számítani lehet némi szerves kitöltésre. A második kisebb aknában egy félembernyi csúszós, masszív fatörzs figyel, majd áthelyezi magát a következő akna aljára, Ryan lába mellé... Aztán ezt a rönköt toligáljuk egy darabig ide-oda, mert az eltömődött járatban alig van hely. Az egész olyan, mint gy élő tetrisz. Állati csontok és apró, de félelmetes kinézetű rovarok tömkelegében fetrengve próbáltuk tágítani a szűk átjárót. Nem sikerült. Szomorúan kullogtunk ki a barlangból. Még mérsékelten sárosan ásétáltunk a Csókási-barlangba. A bejáratnál több nagyobb síkosra kopott és sáros farönk van, ezeken le lehet csusszanni. Könnyedén, állva lehet sétálni a barlangban, egészen az első sárgödörig (Nyelő-pont). Ezt nem lehetett megúszni néhány kilónyi sár felszedése nélkül. Sok cseppkőlefolyás sárgás-barnás színben, néhány látványosabb cseppkő, és sár. Sok sár. A verem másik oldalán egy kisebb terem után a barlang legizgalmasabb része, a Tufás-kuszoda következik. A bűzös, denevérpiszoktól elszíneződött tetaráta medencéken kell átvergődni egy szűkületben, egy kanyarral megspékelve. A medencék elég látványosak, ezek nélkül a barlang felejthető lenne. Néhány méter az egész, nem is különösebben szűk, de a szottyos lé annyira taszajtó, hogy igyekszünk kéz- és lábujjon megoldani az átjutást. A másik oldalon egy kisebb terem található, számos ébredező denevérrel. A szag már előre jelzi jelenlétüket. Mire kijutunk a barlangból, mindenki alsóneműig átitatódott a saras vízzel, a szaglásunk is enyhén eltompult a szagoktól. Már kevésbé lelkesen átsétálunk az utolsó barlanghoz, a Csókás-réti-víznyelőhöz. Itt egy fővel megcsappan a létszám, és már csak hároman megyünk le. A bejárat mohás, kövekkel kirakott szűk kis bebújás. Végig fehéres színű mészkő, néhol törmelékes, kavicsos kitöltéssel, kevés cseppkő, de annál több állati csont található lenn. Lépcsőzetes, könnyen járható barlang, és sajnos itt sem jutottunk tovább az első 10-15 méternél. Az egyik járat eltömődött, a másik pedig annyira beszűkült, hogy hármunk közül ketten nem bírtak volna kigebődni belőle. Találtunk lenn egy picike foltos szalamandrát, ami nagyon nem akart kikerülni, pedig a lehetőség adott volt. Némi vizet még felitatunk az overallokba, aztán kedvszegetten kibattyogtunk. A kocsiknál az átöltözésnél kiderül, ki milyen mélységekig és milyen mennyiségben tette magáévá a zagyot. Én ebben általában jeleskedni szoktam, a vászon overall most is hozta a formáját.

Frenky aranyosan hazaszállít engem is, amit utóbb többszörösen meg is bánt, mivel a Népligetnél fradi meccs volt, minden lezárva minden irányban, hugyozó, obégató szurkolók végeláthatatlan sorban, és rengeteg ideges autós a terelőúton. Mi is besoroltunk ezek közé, aggódva, nehogy valamelyik szurkoló meghallja, ahogyan a Ryan letekert ablaknál szapulja a fradit és az ünneplő tömeget. Hazafelé állítólag már szétoszlottak.

 

Csibe

 

Módosítás: (2013. április 29. hétfő, 10:11)

 

Szilice, 2012. május 18–20.

Már nagyon vártuk a csoport második külföldi túráját, amihez nem is kell annyit autózni, hiszen itt van a szomszédban, Felsőhegyen.

Még itthon számos barlang közül válogattunk, a helyiek pedig biztosítottak arról, hogy lesz alkalmunk megnézni őket. Sajnos a szervezés ideje alatt a csapat megcsappant, de még így is hatan vágtunk neki az útnak egy fő bakonyival, Pepével kiegészülve.

Viszonylag hamar a májusi naplementében lépünk át a határon, innen pedig nincs messze a hely, ahol találkozunk helyi protektorunkkal, Bercivel. Persze Kelempászosan egy másik benzinkúthoz érkezünk, mikor Berci elénk jön nem túlzottan boldog, de a házban már oldódik irányunkban és a kis zöld gömböc mellett szívesen mesél a rozsnyói barlangászok múltjáról-jelenéről. Nameg a hétvégi túralehetőségeinkről. Itt tanuljuk meg és kúszik agyunkba a báázzméég, és a picsóúbá szavak értelme, jelentése, hang- és kiejtéstana. Különösen, amikor valami Sányi nevű túravezetőt próbál elérni mobilon. Aztán többszöri visszaülés után végleg elindul Aggtelekre, barlangász buliba.

Magunkra maradtunk, de azért cseppet sem bánkódunk, igaz a rádión csak szlovák adókat lehet fogni. Azért idehallatszik valamiféle, szerencsére magyar nyelvű rokkoncert is. Jones mindenáron le akar menni, de végül belátja másnap aligha mennénk akkor barlangba.

Nyugovóra térünk, miután kialakítjuk a másnapi túratervet. A cél a Ponorna priepast, magyarosan „víznyelő akna”. Három csapatban támadunk. Az első alakulatot Ryan vezeti, sajnos a térképünk nem kielégítő, a GPS pedig a másik csapatnál. Azért walkie-talkie van nálunk, de a jelentős távolság és a domborzat miatt csak délután tudunk majd egymással kommunikálni.

A hegyen szép fenyvesek között vezet az utunk, majd egy zsombolyra akadunk. Úgy tűnik nem ez amit keresünk, de közelebb megyünk megnézzük. Elöl igyekszem, míg Csibe kisebb kerülővel felülről közelít. Ekkor kövek zaját hallom, egy puffanást. Mikor hátranézek Ryan a földön fekszik és egyre szürkülő arccal fogja a térdét.

Bekövetkezett, amire senki sem számított. Ryan működésképtelenné vált. Annyira, hogy tiltakozott az injekció ellen, amit állítólag én akartam beadni neki.

Rögtönzött elsősegélynyújtás, amelyben a dobozos sör hűtési feladatokat lát el. Egy hevenyészett „sín” fából és hevederekből. Törést nem találunk, de nem bír ráállni.

Közben megtanácskozzuk a teendőket. Elindulunk a kocsi felé, de egy másik úton, mivel a toronyiránti utat nem tudnánk megtenni. Már vagy egy órája botorkálunk, amikor előreszaladok az útig. Itt már bejön a vétel, Pepe csapata odaért a parkolóhoz. Szerencsére itt van 200 méterre, odaszaladok és a többiekkel kiegészülve Ryanék elé megyünk.

A mentés után elindulunk a barlangba, Ryant magára hagyjuk sérülésével és néhány doboz sörrel. A beszerelésben segítek Pepének, vagy ő segít, mindegy, a lényeg hatalmas türkizkék meztelen csigák fészkelnek az összes fogásban. A dübelek elhelyezése érdekessé teszi a kötélvezetést, az utolsó előtti lejtős akna kifejezetten bizalomgerjesztő, a kötél több ponton érintkezik a fallal, a felső kikötésről meg inkább nem is beszélek. Az már csak közjáték, amikor leereszkedem Pepe mellé egy párkányra. A megosztások hiánya miatt bekuckózom egy védett zugba, leszerelek a kötélről, Pepe lemegy, felkiált, hogy mehetek. Igen ám, csak a kötél közben elment a picsóuba. Kínos helyzet, végül Hepe leereszkedik, így közel tudjuk bűvölni a kötelet és végre mehetek. A barlang szépsége nem igazán fog meg, a párkányon eltöltött várakozás pedig elvette a kedvemet az utolsó aknától, így oda Csibével nem megyünk le. Kifelé gyorsan haladunk bár a korábban szétkent csigák miatt némiképp undorító.

A felszínen rádiózok Ryannek. Nincs jól, így a kiszerelő csapatot nem várva elindulok hozzá.

Közben megváltozott a véleménye, Jones beviszi Barcikára kórházba. Mi többiek vissza a házhoz, de előbb még keresünk geoládákat elhagyott vasútállomásokon, hidakon. Egy helyütt a régi bakterházban lakó nő érdeklődik hevesen arról mi a fenét is csinálunk. Persze szlovákul, amire mi nem igazán tudunk reagálni, inkább folytatjuk a ládakeresést. Végre elunja magát, és magyarra vált. Attól félt mókázni jöttünk, ahogy a többi fiatal pár szokott. Persze lehet a nálunk fennálló 2/1-es arány izgatta. Ezt már sose tudjuk meg.

Visszatérünk a házba, telefonon tájékoztatjuk Bercit, majd hatalmas tüzet rakunk a hűvös estében. Később megtudjuk, Ryanék nem jönnek vissza, Pestre mennek a balesetire. A hír hallatán szomorúságunkat az elhagyott készletek felélésével próbáljuk elverni. Jones ágyasából hurkapálcákkal próbáljuk kipiszkálni a szilvákat, ami többszöri próbálkozás után egész jól megy.

Késői nyugovóra térés.

Reggel Hepe brutális szlovák nótás, villanyfelkapcsolós ébresztője után megesszük az itt maradt virslis bolondságokat. Megcélozzuk a Szarvas zsombolyt, begelünk felébredünk, majd indulunk a remélhetőleg nyitott sorompóval védett terület felé a nem nagy, hanem „kurvánágy” turistaház mellé. Szerencsénk van, fel tudunk menni a kilátás pedig meseszép!

Hamar meg is van a barlang, a szolid bejárat tág aknát rejt. A pszichés átszerelést a rövid belógás teszi emlékezetessé. Majd jön a nem hosszú, ámde faltól igencsak távoli ereszkedés. Hatalmas első akna. Jön egy mókás felmászás, amit kapaszkodókötél segít, ide poát szeretnék akasztani. Csakhogy a kötél alja kb. 2 méterre van fölöttem, a fal csúszós. Kedélyesnek látszó ugrándozás után végre ráakasztok. A további aknák kicsik, de annál szebbek.

Kifelé jövet a nagy aknába betűz a nap és egy pontot megvilágít. Mindez alulról-oldalról a második akna tetejéről nézve feledhetetlen látvány. Felgépelés, a magasság növekedésével a biztonságérzet fordítottan arányos. Főleg, hogy tudjuk, kb. 20 méteren van a kötélen egy hiba. Nem pillangós, de azért nem kényelmes érzés. Nagy könnyebbülés áthaladni rajta.

Végre kint, gyors készülődés, hazafelé. Előtte lejelentkezünk Bercinél, aki bár állítólag már ébren van mégis sokára ér ki a kapuhoz. Arcán a párna negatívja. Nem is beszélgetünk soká, hagyjuk tovább aludni. Hazafelé megállunk a határon egy fotós geoládára. A túra pedig Ryanéknél ér véget, ahol gyors látogatást teszünk.

A hétvége remekül is sikerülhetett volna, de azért nem panaszkodhatunk. Inkább dolgozunk a mihamarabbi visszatérésen.

 

Módosítás: (2012. október 05. péntek, 12:29)

 

2012. július 27–29., Bakony

Azúgyvótt, hogy Balu sajnálta, amiért nem tudtunk lemenni a nyári táborukba, ezért kitalálta, hogy megnézhetnénk pár barlangot azokból, amit akkor kutattak. DE, még előtte neki volt egy programja – a Blanka sulijából a gyerekeit vitték le a Kórház-barlangba –, és megkért, hogy segítsünk neki a gyerkőcökkel. Drogos meg Csibe csütörtök este felszívta magát és levonatozott Várpalotára a Baluhoz. Nagyon csecse a Balu háza Inotán, és a kutyik egyszerűen imádni valóak! Boci, a póni méretű, és nyuszi lelkű "fehér" komondor, és Pamacs a feka puli, aki féltékenyen Boci farkával a szájában szörfözik mindenhová. A csajokat szeretik, örömükben fel-fel borítanak, mert persze mindenre kíváncsiak, meg követelik a fülvakarást. Balázs annyi programot talált ki, hogy még ő sem tudta fejben tartani mindet, de az első az én emlékeimben örökre megmarad. Azonnal le kellett dobni a zsákokat és résztvenni Balu hagyományőrző "fejnyújtási" beavató procedúráján. Nevezetesen a Husaberg kihúzatása a kert megett elterülő természetes crosspályán. Utasként. Puhhh, ez életben egyáltalán nem vidám dolog. Olyannyira nem, hogy én rommá zúztam magam félelmemben. Érkezés után 10 perccel. Mert egy függőlegesre hajazó domboldalon akar elsőre leszáguldani a zemberrel egy szál útiruhában. Ez részemről fel is tette a pontot az i-re a hétvégét illetően. Innentől jegelés, nem mozgás és mély-lélegzés jellemezte a éccakát. Kaptam fájáscsillapítót és egy kis bort kísérőnek.
Pénteken reggel összeszedtük magunkat (már tudtam mozogni, de hogy a ruha alatt mi volt, azt nem ecsetelem), Balu ellátott minket minden földi jóval reggelire, amit megszeppenten, egyenes háttal ettünk meg, annyira megható volt. Aztán összeszedtük a sisakokat a kis kobakokra a főhadiszállásról, és megnyunyiztuk a házat nem annyira őrző kutyust, aki nagyon örült nekünk. Énekelt is. Ezután (vagy ez előtt) felvettük a barlangkulcsot egy barátságos kecskékkel megbolondított háznál, lehetett simizni a gidákat, és megtudtuk, hogy nagy szabadulóművészek. Csak eztán gurultunk át Tapolcára, a Kórház-barlanghoz. Illetve a buszpályaudvarra, ahová érkeztek a kicsik. Olyan kábán szálltak le a buszról, elgondoltam, mivel nyugtatják a gyerekeket a modern pedagógusok. Rumos teára vagy romantikus horror storyra gondoltam biztosítási jogszabályzattal dúsítva, de a valóság sokkal prózaibb, búúúzi meleg van a buszon.
Huszonhét gyerek és 3 tantónéni, melyek közül az egyik közléskényszerben szenved, de ezzel együtt is nagyon kedves. Nem kis logisztikai és türelmi próbával minden fejre került sisak, minden copfra fonás és csak 1 pár cipő maradt gazdátlanul. Két turnusban látogatták meg a barlangot Dóri, Balu és Rezső kíséretében, addig Csibe a kinti csapatot elvitte a tóhoz fagyizni, meg óriási halakat nézni. Aranyosak ezek a csacsogó kölkök, nagyon odavannak a barlangért. Nem mertem minden kérdésükre őszintén felelni, még a végén az én lelkemen szárad, ha szennyesszájú barlangász lesz a gyerekbül. Blanka igazi menőcsaj, minden gyerek túravezetőnek tartja :) És utálja a csajos dolgokat. Ő két kört is tesz a barlangban. Aztán Rezsőt leváltotta Tomi, aki az esti tábortűzhöz gitárral fegyverezte fel magát. Hármasban bevásárolunk ("ezt most én vettem, vagy közös csak én iszom meg?"), majd a kis csapat megebédel (én nem, viszont telefonos segítségként Süni mamit hívom távkötözésre), majd érintőlegesen megtekintjük a gyerektábort Mindszentkálán, ezután izibe meglátogatjuk a helyi italozót, ahol a tulaj nem mellesleg lelkes támogatója a művészeteknek (ez az a hely, ahol a korábbi bicótúrán nagy csodálattal adóztunk a kiakasztott műalkotásnak, ami egy ismeretlen "istennőt" ábrázolt majdnem pucéran egy moci társaságában). Nem mellesleg sztahanovista, valamint rendszeres és szigorú tesztelője a saját termékkínálatának. Egy kedves felebarátja társaságában hallgatjuk futurisztikus ötleteit a helyi turizmus fellendítéséről vegytiszta brúklini utcaszlenggel. Hogy hogy nem, a kihagyott ebéd miatt kissé becsiccsentek. De visszafogom magam és kivételesen nem bugyizok meg senkit. Viszont hathatós segítségemmel Tomi "ellop" 3 röviditalos poharat a hanyagul elől hagyott övtáskájában. A táborba visszatérve apró segítséggel felállítjuk Dóri hipercool, ám megabonyi sátrát, amit kis türelmetlenséggel viselek (bocs utólag is, de már kissé feszkó voltam a állapotom miatt, és ez egész héten így is maradt), majd megágyazunk elé :)) A tábor végétől kissé hátrább jelölték ki a helyünket, talán a hírünk megelőzött. Szépen látszott az Üveg-hegy onnan. Amíg a többiek vetítést néznek, én megcsodálom belülről a gyerekekre méretezett tusolót, és a kissé darabos mozgásommal rendezem soraimat. Az este igen jó hangulatú volt, a gyerekek átesnek életük első tábortüzes, gitározós-ordítós estéjükön, mondjuk főleg mi obégattunk Dórival :)) Ártatlanul megkérdezik, hogy mindig ilyen hülyék vagyunk e :) Mit mondhatnék :D Volt Mizumizu, Szőcsipegu, Ződcsillag meg a Bikini: Közeli helyeken barlangos változata is, amit meg is tanítottunk a gyerekeknek. Nyitva hagytam a kérdést, hogy "ki az az ADAMKÓ?", ezt nem lehet szavakkal kifejezni.). Az egyik kissrác még táncolt is, valami tündéri volt. Az igen ijesztő és egyesek szerint másodállásban mumus Jenő bá (táborvezető vagymi) retina leválasztó lézerrel és váratlan hangkibocsátásokkal ijesztegeti a aprónépet (tán turetes). Aztán varázsütésre vége az egésznek. Késő van. A kicsik ágyba tevésében aktívan részt veszünk, mert meghívtak igazi élőszavas mesét hallgatni, amit örömmel el is fogadunk. Bárcsak én is ilyen gyerektáborba jártam volna. Akkor nem kellett volna a szüleimnek értem jönniök a második napon. Ezután a szabad ég alatt kedélyesen fogadjuk a nyár első hullócsillagait (erőteljes hangeffektekkel), reggel pedig a nagy mennyiségű harmatot. Isteni a ég alatt aludni. És még grátisz nótákat is énekeltünk. Csak ami kimaradt az este.
Szombaton reggel négy szempár ébresztett, előző napi kis követőink kijöttek megnézni, felébredünk e. Fel. Nehézkesen elbúcsúzunk a gyerkőcöktől, felpakoljuk a cuccokat. A gitár mindég valakinek a szájában volt. Tomit Herenden kitesszük, a sisakokat is a kutyis házban. Megreggelizünk egy forrásnál Bakonybélben, a találkahelytől nem messze. A Fradi kocsmánál futunk össze a többiekkel. Kis élménybeszámoló, ültetési rend módosítás. Jó meleg van, így irigyeljük azt a hármat, aki lement a Futómacskás-barlangba. Drogos, Frenky és a Balu. Addig mi Valival és Ryannal megnézzük a sírhalmokat, amit egyszer a bicótúrán már láttunk. Eredménytelen geoláda vadászat. Szerencsére Ryan az összes fát lefotózza az erdőben, örök időkre archiválva. Valamivel később elmegyünk a többiekért a barlanghoz, és már közösen felkeressük a Kőris-hegyi kilátót. A lengedező létrán Frenky beszól a létrát lengető Ryannak, hogy "ne rázzad, mert leugrik a Csibe". Ez övön aluli! Meg a Ördöglik-barlangot is felkeressük. Ennek csak az első, kötél nélkül járható szakaszát. Szuperjól néz ki. Szép hasadékok, meg ikerbejárat. Egy brutyó harangakna van lentebb, egyszer majd jól megnézzük azt is. Aztán ennyi a barlang szombatra, mert sietni kell Balu mamihoz Blankáért, és a flamóért, amit direkte nekünk készített. Mink is készültünk finomságos kávé ajándékkal. Dúúúrván finom a palócleves, és a még langyos háromízű házi rétes. Ekkor láttam sok év óta először rendesen enni a Ryant. Kihalászta a összes húúúsit :) Hamar fény derül Ryan
hintaszék fétisére is, amit a gyerektől lenyúlt, korbácsnak használt ugrálókötéllel súlyosbít félig lehunyt szemmel. Beteges. Megérkezett Blanka is, aki aztán egyesével elegáns teázásra hívta a kelempászokat, sütivel, eltartott kisujjal, meg mindennel, ami ilyenkor kell. Aztán még érkeztek vendégek, a Rejtélyes Bakonyi Szövetség néhány tagja, a Farkas Andi, a Piszi, meg a Gyurma. Elbeszélgettünk, egyesek sikertelenül próbáltak berúgni, egyeseknek sikerült, Blanka elaludt az ölemben, a kutyák a lábunknál. Miután megadtuk magunkat az álommanónak, Ryan egy szál bugyiban aludt a csupasz parketten a hálózsákja mellett és óóórdítva horkolt. Próbáltunk egy kis levegőhöz jutni a tetőtérben, mire eljött a vihar, sikerült is, de akkor meg a eső esett be. Irgalmatlanul dörgött. Összebújtunk, mint a verebek a dróton. Még egy vihar követte az elsőt, de a meglepetés az elsőt illette csak.
Vasárnap megen vendégmarasztaló reggeli, aztán friss hozzávalókból saláta készítés a húúúsi mellé. Ők már régóta a pácban várakoznak a hűtőben. Indulandusz aznapi úti célunk felé, a misztikus tűzrakóhelyhez. Útközben minden likba benézünk, minden tócsába belelépünk. Egyszercsak egy tó állja el az utat. "Itt már 20 éve nem volt víz..." Há, most van, akkor kerülünk. Nagyon érdekes, mint egy mangrove erdő. Nincsen emelkedő, de van várrom, meg lábfájás (Ryan). Ezért rövidebbre vesszük a távot, és 2 akkora tüzet rakunk, öröm nézni. Közben bővítjük szókincsünket (lepityő – sallang, lutyfusz – sár), és láthatunk egy igen mélyen gyökerező helyi népszokást, a tűzkapálást. Míg a húsok sülnek, meglessük Bátorkő várát, Gyurma ki is mássza. Óóóriásssi zabálást csapunk, és kapunk egy pici esőt is mutatóba. Lefelé csudás a panoráma, egy régi lőtéren keresztül pedig kisebb helyismereti vihar kerekedik: "Az ott Ajka?", "Nem, az az Alvidék." "Milyen csinos kis erőmű." Inotára visszaérve csak elverte a Ördög a feleségit, le is szakadt a ég. Addig szépen megfagyiztunk, egyesével jött meg az emberek kedve, és még az is kanalazott, aki nem is szereti. Hazafelé is kísértek az esőfelhők, és mi boldogan daloltunk a kocsiban, nehogy Valcsi elaludjon :) Hosszú volt a hétvége, mégis kevés, Balu már tervezi a következő programokat :)
Nagyon köszönjük! Én külön a sok aggódást, és a kreatív nyomozást a csapattól, meg bocs, hogy eltűntem, de még fogott a ragasztó :)

Módosítás: (2013. október 24. csütörtök, 13:51)

 
További cikkeink...